Szerző: Bodnár Ádám

2008. október 21. 16:21

Teljesen nyílt forrásúvá vált a Google Android

[eWeek/HWSW] A Google megnyitotta az Android szoftverplatform teljes forráskódját és Apache licenc alatt elérhetővé tette. Ez nem csak azt jelenti, hogy a fejlesztők, szolgáltatók és hardvergyártók a legmélyebb rétegekig beleláthatnak a kódba, hanem azt is, hogy lényegében bárki piacra dobhat olyan telefont, ami erre a szoftverre épül.

[eWeek/HWSW] A Google megnyitotta az Android szoftverplatform teljes forráskódját és Apache licenc alatt elérhetővé tette. Ez nem csak azt jelenti, hogy a fejlesztők, szolgáltatók és hardvergyártók a legmélyebb rétegekig beleláthatnak a kódba, hanem azt is, hogy lényegében bárki piacra dobhat olyan telefont, ami erre a szoftverre épül.

Teljes szabadság

Az Apache licenc megengedi a szoftver szabad felhasználását, terjesztését és módosítását, azonban a GPL-lel ellentétben a módosított kódot nem kötelező nyilvánosságra hozni, illetve az így létrejött kód licence is tetszőleges lehet. A nyílt forrású licencek közül az Apache adja talán a legnagyobb szabadságot a szoftver- és készülékfejlesztőknek, ugyanis anélkül építhetnek egyedi megoldásokat az Androidra alapozva, hogy azokat feltétlen tovább kellene adniuk -- a mobilszolgáltatók aligha látnák szívesen, hogy egyedi megoldásaik a versenytársaknál bukkannak fel.

A Google kevesebb mint egy évvel ezelőtt indította útjára mobilos szoftverplatformját, amelyre elsőként a HTC épített készüléket. Az egyelőre kizárólag az amerikai T-Mobile kínálatában kapható G1 készülékről szeptember végén lebbent fel a fátyol, a mobilt interneten előrendelő vásárlókhoz holnap kezdik meg a termékek kiszállítását, a Google ennek alkalmából nyitotta meg az Androidot.

A platform -- beleértve a hálózati és a telefon réteget -- teljes felszabadítása a Google szerint az alkalmazások számának gyors növekedéséhez vezet, illetve a készülékgyártók közötti versenynek köszönhetően több, olcsóbb és jobb minőségű Android-alapú telefont eredményezhet. "Egyszerűen fogod a forráskódot, felteszed a hardverre és van egy működő telefonod" -- mondta Erik Tseng, a Google Android programmenedzsere.

Az első: G1

Az első Android-alapú telefonban, az elcsúsztatható QWERTY-billentyűzettel és érintőképernyővel rendelkező T-Mobile G1-ben egy 528 MHz-es Qualcomm 7201 processzor dolgozik, mellette 64 megabájt RAM, illetve 128 megabájt ROM ad helyet a programoknak. Természetesen microSD kártyával bővíthető a tárhely, a készülékbe szerelt fényképezőgép 3,1 megapixel felbontású, míg a 3,17 hüvelyk átmérőjű kijelző 480x320 pixelt képes megjeleníteni -- épp annyit mint az iPhone.

T-Mobile G1

A G1 nem meglepő módon négysávos GSM, támogatja az UMTS, HSDPA, SUPL szabványokat, találunk benne 802.11b/g vezetéknélküli csatolót, GPS-vevőt és Bluetooth 2.0-t. Igaz, ez utóbbi az iPhone-hoz hasonlóan korlátozva lesz a headsetekre és vezetéknélküli fülhallgatókra, a fájlátvitelt egyelőre nem engedi a telefon. A G1 az Egyesült Államokban 179 dollárba kerül, de az iPhone-hoz hasonlóan a készülék megvásárlása 2 év T-Mobile hűséghez, illetve adatcsomag-előfizetéshez kötött.

Az öreg kontinensen csak az Egyesült Királyság lakosai ismerkedhetnek a G1-gyel idén novembertől, a többi ország 2009 első félévében zárkózik majd fel fokozatosan. Az első negyedévben Németország, Csehország, Ausztria és Hollandia számíthat Android telefonokra, Magyarország valószínűleg a lista utolsó körében csatlakozik majd.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról