A digitális fényképezőgépek fejlődése: a kezdetek
Elérkeztünk oda, hogy a digitális fényképezőgépek teljesen hétköznapi termékekké váltak. Aki akar, vehet egyet, alacsonyabb árú gépek esetén a kiadást nem érzi meg senki, illetve nem jobban, mint az, aki a merevlemezét bővíti egy nagyobb kapacitású modellre. A digitális fényképezők robbanásszerű fejlődése a kilencvenes évektől megállíthatatlanná vált, az utánégetőt azonban az ezredfordulón aktiválták a gyártók. Cikksorozatunk első darabja 1989-től lépked az idővonalon, onnantól, hogy az első fogyasztói termékek megjelentek.
Mai szemmel nevetséges képességek, horror áron
Közel két évtizede, 1989-ben még más idők jártak: ebben az évben indultak útjukra az ASUS, az ABIT, illetve az EPoX alaplapgyártók, ekkor tették le a PCMCIA kártya alapköveit és ebben az évben mutatta be az Intel a 486DX processzort. Írható CD sem volt még, az Orange Book, melyet a Sony a Philips ebben az évben tett közzé, tartalmazta az írható lemezek (CD-MO, CD-R és CD-RW) formátumának szabványleírását.
1989-ben azonban már a szakboltokban voltak azok a digitális fotós rendszerek, melyek a hobbifotósok számára csak körülményesen voltak használhatók, ráadásul szinte elérhetetlen áron lehetett őket megvenni. A Video Floppy Diskre rögzítő Canon RC-701 (RC: Realtime Camera) három éve volt kapható, 780 pixeles vízszintes felbontása ma megmosolyogtató adat. Ez a professzionális fényképező egy 11-66 milliméteres optikával háromezer dollárba került, de ahhoz, hogy használható legyen, kellett még hozzá lejátszó-felvevő, nyomtató, laminátor, és telefonos adatátviteli egység, így a készlet 27 ezer dollárért volt kapható.
Canon RC-701
Az első konzumer gép
A Canont hamarosan a Sony, a Kodak és a Casio is követte, e gyártók fényképezőinek közös jellemzője volt a magas ár, valamint a körülményes kezelés, amik nem találkoztak a hobbifotósok alapvető igényeivel. 1990-ben aztán eljött az idő, megjelent az első, teljes mértékben fogyasztói piacra szánt digitális fényképezőgép, a Dycam Model 1, melyet az európai közönség a Logitech termékeként ismerhetett meg. A Logitech Fotoman 376x240 képpontos, 256 szürkeárnyalatú képeket készített, ezek 11 másodperc alatt kerülhettek a belső, egy megabájtos memóriába, mely 32 TIFF, illetve PICT2 formátumú fotó tárolására volt elegendő.
A vakuval is felszerelt Fotoman memóriája teljesen hétköznapi DRAM volt, így a képek elvesztek, ha az akkumulátor lemerült. A PC-s kapcsolathoz a Fotoman mellé soros kábelt adtak, segítségével kapcsolódhatott a Windows 3.0 operációs rendszerrel hajtott számítógépekhez. Elgondolkodtató, hogy ma már nincs olyan olcsó telefon, melynek fényképezője ne tudná a 995 dolláros áron bevezetett Fotoman felbontásának négyszeresét, ráadásul színesben.
Logitech Fotoman
1992-ig kellett várni, hogy a Logitech Fotoman színes változata is elérkezzen: a Windows 3.1 operációs rendszerrel egyidőben mutatkozott be a Dycam Model 3 (Logitech Photoman Plus), mely 24 bites színmélységben tálalt 495x366 képpontot. Ennek a fényképezőgépnek is 32 kép tárolására elegendő memóriája volt, ára szerencsére alacsonyabb volt elődjénél, azonban a 695 dollárt még mindig össze kellett spórolni.
Ugyanebben az évben mutatta be a Fuji is saját megoldását, a DS-H2 kétszeres zoomoptikája mögött egy 390 ezer képpontos képérzékelő dolgozott. A fényképező belső memóriával nem rendelkezett, speciális memóriakártyájára 40 kép fért. 1993-ban a Fuji továbbment, és bejelentette a DS-200F fényképezőt, mely szerény felbontása mellett elsőként alkalmazta a képek tárolására a flash memóriát, mely mára minden egyéb megoldást szine teljesen kiszorított.
Megjelennek a flash memóriakártyák
Ezekben az időkben a flash memóriák speciálisak és igen szerény kapacitásúak voltak, számtalan fejlesztés próbált az akkori gátak fölé kerekedni. A Sony a hangfelvételre- és lejátszásra szolgáló MiniDisc 1991-es bemutatása után 1993-ban elkészítette annak adattárolásra szolgáló MD Data változatát, melyet később több fényképezőgépében is alkalmazott. 1994 aztán a széles körben használható változatok bemutatkozásának éve lett, ekkor láthattuk először a SanDisk Compact Flash változatát, illetve az azóta sülyesztőbe került SmartMedia kártyákat is.
Compact Flash és Smart Media
E két kártyatípus közötti legfontosabb különbség, hogy amíg a Compact Flash kártyába az adatátviteli vezérlőáramkörök is bekerültek, addig a SmartMedia változatba nem. Ha egy fényképezőgép SmartMedia kártyát fogadott, kellett rendelkeznie a hozzá tartozó vezérlővel is. A két kártya bemutatkozása után még évekig inkább a belső, fényképezőgépbe épített memóriák maradtak terjedőben.
A notebook, mint fényképezőgép?
A Kodak 1994-ben az Apple számára készítette a QuickTake 100 fényképezőt, mely elsőként nyújtotta a VGA felbontású színes képeket ezer dollár alatti árhatár alatt. A Quick Take jelentősen letörte az árakat, az ezer dolláros határ alá kemény 250 dollárral ment. A noteszgéppel rendelkezők ebben az évben már igen olcsón fényképezhettek, megjelent a legtöbbet eladott Macintosh kiegészítő, a Connectix Quickcam, mely hihetetlenül alacsony, 99 dolláros áron kínálta a szürkeárnyalatos 320x240 képpontos felvételek készítését. Épp azért, mert noteszgéppel képes volt együttműködni, fényképezőgépként bárhol bevethető volt az összeállítás.
Connectix QuickCam
A noteszgéppel együttműködő megoldások kedvezően alakítoták a vételárat, hiszen pár részegység -- mint például az enegiaellátás, vagy a adattárolás -- megspórolható volt. A Canon CE300 PCMCIA kártyahelybe illeszthető fényképező 1995-ben mutatkozott be, a notebookból kiálló optikai rész 270 fokban volt elforgatható, 320x240 képpontos felbontása alkalmassá tette névegykártyák fotózására is. A PowerShot 30-at webkameraként is bevethettük, ezért csak szoftver kérdése volt, hogy mozgóképet rögzítésére is alkalmassá váljon.
Canon CE300
Végre: kijelző a fényképezőn
A Logitech Fotoman piacra kerülése óta öt évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy kijelző kerüljön a hátoldalra. A ma már nélkülözhetetlen részegység adja meg a képek gyors viszajátszásának lehetőségét, amely során akár azt is eldönthetjük, hogy az elkészült fotók jól sikerültek-e, vagy meg kell azokat ismételni. Egészen 1995-ig ez nem állt rendelkezésre, de a Casio QV10 a forgatható optikája mellett e kijelzőt is kínálta, ráadásképp pedig TV-kimenettel is megörvendeztette tulajdonosát. Az alapjellemzők nem tették a csúcsra, korának VGA felbontású modelljeihez ezer dolláros árával és 460x280 képpontos felbontásával csapódott.
Casio QV10
1995-öt még egy fényképezőgép teszi fontos dátummá, ekkor jelent meg az első olyan fényképezőgép, mely önmagában is alkalmas volt mozgóképek rögzítésére, hanggal együtt. A Ricoh RDC-1 1500 dollárért 768x480 képpontos felbontást kínált és 2,5 hüvelykes, levehető LCD kijelzővel rendelkezett. A 130x70x20 milliméteres, 250 grammos fényképezőgépbe 24 megabájtos PC kártya illett, melyre normál módban 246 fénykép fért, illetve négy, ma már elfogadhatatlanul rövid öt másodperces klip, hanggal együtt.
A következő években -- mely cikksorozatunk többi részére marad -- további felbontásbeli javulásra számíthatunk, illetve arra, hogy a digitális fényképezőgépek egyre jobb minőségben kínálják az elszántak, illetve a tehetősebb fotósok számára a papírkép-lapolvasó együttese által nyújtottnál nagyobb fotózási szabadságot. További gyártók csatlakoznak az úttörőkhöz, fényképezőgépeik pedig összehasonlíthatóvá válnak. A kategóriák is kezdenek kialakulni, majd elhatárolódni egymástól.