Szerző: Bodnár Ádám

2008. július 4. 11:28

Gartner: tévedtünk, mégis az IBM vezeti a szerverpiacot

Visszamenőleg módosította az első negyedévre vonatkozó szerverpiaci jelentését a Gartner. A módosított számok alapján a piac 4,3 százalék helyett csak 2,5 százalékkal nőtt, és az élen is megcserélődött a sorrend, a HP helyett mégis az IBM ül a trónon.

[HWSW] Visszamenőleg módosította az első negyedévre vonatkozó szerverpiaci jelentését a Gartner. A módosított számok alapján a piac 4,3 százalék helyett csak 2,5 százalékkal nőtt, és az élen is megcserélődött a sorrend, a HP helyett mégis az IBM ül a trónon.

A friss statisztika szerint az első negyedévben az IBM 3,9 milliárd dollár értékben forgalmazott szervereket, ezzel piacvezető a 3,77 milliárdos bevételt elkönyvelő HP előtt. A harmadik helyen az 1,6 milliárd dollárt kaszáló Dell áll, a negyediken pedig a Sun Microsystems, amely a vizsgált időszakban 1,3 milliárd dollár értékben adott el szervereket. Az ötödik legnagyobb szerverszállító a Fujitsu (Siemens) 732 milliós bevétellel. Forgalom szempontjából a legnagyobb növekedést a Dell érte el, de a texasi cég is csak 6,6 százalékkal tudta növelni bevételét egy év alatt, ahogy egyre inkább teret nyernek az alsóbb kategóriás kiszolgálók. A nagyok közül egyedül a Sun szerverforgalma csökkent, a cég 0,7 százalékos bevétel-visszaesés volt kénytelen elkönyvelni.

A leszállított gépek darabszámát tekintve semmi és senki sem fenyegeti a HP utalmát, a kaliforniaiak által eladott 683 ezer szervert a Dell 516 ezres volumene meg sem közelíti, bár azt mindenképp meg kell jegyezni, hogy a Dell a HP-nál kétszer nagyobb ütemben, 15,8 százalékkal növelte szállításait. Az IBM 302 ezer szervert adott el az első negyedévben és egy picivel a piaci átlag alatt nőtt, míg a negyedik helyen álló Sun 84 ezer rendszert szállított le, a volumen növekedése náluk is mérsékelt, 6,6 százalékos volt. Az öt legnagyobb cég közül egyedül a Fujitsu (Siemens) volumene csökkent, 2,6 százalékkal.

A Gartner eredetileg májusban tette közzé első negyedéves szerverpiaci jelentését. Az "adatok további elemzése" nyomán módosított számok a HP-ra nézve kedvezőtlenek, az eredeti prognózisban még 4 milliárd fölé becsülte a cég szerverforgalmát a Gartner, amelyet most 3,7 milliárd dollárra módosított. A HP értékesítési volumenére vonatkozó adatait azonban nem módosította a Gartner.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról