Szerző: Bodnár Ádám

2008. június 16. 14:47

Kipróbáltuk, melyik a jobb mini notebook: MSI Wind vagy HP 2133?

Az aprócska Asus Eee PC tavalyi megjelenésével létrejött netbook-kategória az Intel Atom platformjának megérkezésével kezd igazán kiteljesedni, a gyártók sorra jelentik be erre épülő megoldásaikat. A gépek külseje, megvalósítása ugyan eltérhet, de a koncepció mindenütt azonos: egy olcsó, széles tömegek számára elérhető apró notebookot létrehozni mindennapos feladatokra, például iskolai vagy egyetemi jegyzeteléshez, szövegszerkesztéshez, no meg persze internetezéshez.

Az aprócska Asus Eee PC tavalyi megjelenésével létrejött netbook-kategória az Intel Atom platformjának megérkezésével kezd igazán kiteljesedni, a gyártók sorra jelentik be erre épülő megoldásaikat. A gépek külseje, megvalósítása ugyan eltérhet, de a koncepció mindenütt azonos: egy olcsó, széles tömegek számára elérhető apró notebookot létrehozni mindennapos feladatokra, például iskolai vagy egyetemi jegyzeteléshez, szövegszerkesztéshez, no meg persze internetezéshez.

A Computex 2008 szakkiállításon bemutatkozott Intel Atom chip köré az összes ismert és kevésbé ismert tajvani cég épít gépet, köztük az a Gigabyte, az Acer, az Asus és az MSI is. Utóbbi két cég itthon leginkább az alaplapjairól és grafikus kártyáiról ismert, de már a noteszpiacpon is jelen vannak, az Asus több, az MSI kevesebb sikerrel. Az Atom-alapú MSI Wind megjelenése biztosan sokat lendít majd a cég szekerén.

A HP a többiektől némileg eltérő utat választott, és az Atom platform helyett a VIA processzorára szavazott. A cég alighanem arra számított, hogy a HP 2133 megjelenésére már elkészül a cég vadonatúj Nano processzora, azonban a számításba némi hiba csúszott, a fejlesztés késedelmet szenvedett, ezért a cég apró noteszének szíve jelenleg a 2006-ban bemutatott VIA C7-M. A HP 2133 és az MSI Wind ugyanabba a kategóriába tartozik, áruk is hasonló, ezért mertük összehasonlítani őket.

Külső stílusjegyek, kijelző, billentyűzet

Ami a külsőt illeti, a HP gépe vitán felül jobban kidolgozott, igényesebb termék benyomását kelti a fémborításával és ezüstös színével, az MSI Wind mattfehér burkolata sokkal olcsóbb hatást kelt, de ne felejtsük el, hogy itt valóban olcsó gépekről van szó. Az MSI által választott anyagokkal sincs különösebb probléma, de a HP 2133 kétségtelenül szebb, jobb érzés ránézni, kézbefogni -- egy pont a kaliforniaiaknak.

HP 2133

A HP 2133 fémszínű fedele alatt egy 8,9 hüvelyk átlójú, 1280x768 pixel felbontású fényesen tükröződő kijelzőt találunk, de a vastag káva arra enged következtetni, hogy a tervezők gondoltak egy esetleges nagyobb megjelenítő beépítésének lehetőségére is. Szükség is van rá, mert a 8,9 hüvelykes méret túlságosan kicsi, olvasáshoz igen közel kell hajolnunk, ha viszont megnöveljük a betűméretet, egyből szűkös lesz a hely. Azt viszont a HP 2133 javára kell írni, hogy a kis kijelző és nagy felbontás együttesen nagyon finom rajzolatot eredményez, sehol egy pixel. A nálunk járt MSI Wind kijelzője 10 hüvelykes, 1024x600 pixeles, és szerencsére nem fényes, ezért sokkal jobban látható, olvasható, még nagyítás nélkül is. Elsőre nem tűnik nagy különbségnek az 1,1 hüvelyk, de képernyő-területben több mint 25 százalékot jelent a Wind javára.

MSI Wind

Egy notebooknál a kijelző mellett a másik fontos emberi interfész a billentyűzet. A HP 2133-nál a tervezők megoldották, hogy a billentyűzet a teljes rendelkezésre álló területet elfoglalja, így aztán a billentyűk elég nagyok, kényelmes rajtuk a gépelés. Az iránybillentyűket a jobb alsó sarokba száműzték és lekicsinyítették, így aztán a betűk, számok elég nagyok maradhattak, könnyű megszokni a HP billentyűzetét. A Winden kicsit kisebbek a gombok, de még így is remekül használhatók, még hosszabb szöveg megírása sem fárasztó az MSI netbookján. Mindkét gép tapipadja aprócska, a HP-nál a gombokat kétoldalra száműzték, a Windnél pedig egy vékony csíkba vonták össze. Egyik megoldást sem mondanánk kimondottan kényelmesnek, de ha választani kell közülük, a Windé talán egy árnyalatnyival jobb, de csak a gombok elhelyezése miatt.

HP 2133

Mindkét gép kialakítása egyforma abban a tekintetben, hogy a kijelző felnyitva ráhajlik a noteszek hátsó élére, így itt nem jutott hely egyetlen csatlakozónak sem, azok oldalra kerültek. Ebben a versenyben kicsit nagyobb mérete okán az MSI Wind a nyerő, mivel eggyel több, összesen három USB portot tud felvonultatni a HP 2133 két csatlakozójával szemben, cserébe a HP masina bal oldalán van egy ExpressCard-foglalat, ami viszont a Windről hiányzik. A több portot tekintve mindkét gép ugyanazt tudja, DSUB-, fülhallgató-, mikrofon-, és Ethernet-csatlakozó van rajtuk egy multiformátumú kártyaolvasó mellett. A Wi-Fi és a Bluetooth is mindkettőben alapfelszereltség része.

HP 2133

MSI Wind

Teljesítmény

A külső után jöjjön a belbecs! Az MSI Wind szíve egy 1,6 GHz-es Intel Atom N270 processzor, illetve a hozzá tartozó Intel 945GME chipset, integrált GMA950 videovezérlővel. A nálunk járt gépbe 1 gigabájt memória került, de ez kétszeresére bővíthető, a mai memóriaárak mellett érdemes is minél többet rendelni bele. Az adatok tárolásáról egy 80 gigabájtos merevlemez gondoskodik. Ezzel szemben a HP masinában 1,2 GHz-es ultra-alacsony feszültségű VIA C7-M processzor dolgozik 2 gigabájt DDR2-677 memória és integrált Chrome9 grafikus vezérlőt tartalmazó VIA VN896 chipkészlet társaságában.

Ez az a pont, ahol a két gép közötti verseny végleg el is dől. Egészen megfelelő a HP 2133 teljesítménye, amíg nem kezdünk lebegőpontos –intenzív kód futtatásába. A két éve piacra dobott VIA C7-M kezdetleges, futószalag nélküli lebegőpontos egységének még egy Youtube-videó lejátszása is komoly gondot és 100 százalékos terhelést jelent, teljes kijelzőn pedig már akad is a kép, ahogy a notesz elér a képességeinek határára. Először azt gondoltuk, csak az előre telepített Windows Vista miatt ilyen kétségbeejtő a helyzet, de sajnos Windows XP alatt is ugyanaz maradt a tempó. A 2133-nak úgy hiányzik a VIA új fejlesztésű, az ígéretek szerint a C7-M-nél kétszer gyorsabb Nano processzor, mint egy falat kenyér.

Ezzel szemben az 1,6 GHz-es Intel Atom nagyvonalúan teszi a dolgát, a Winden még 720p felbontású videót is zökkenőmentesen lehet nézni 25-30 százalékos processzor-terhelés mellett -- lehet, hogy még az 1080p-vel is megbirkózna, de a kijelző függőleges felbontása 600 pixel, ezért ezt nem próbáltuk. További boldogságot jelenthet a jövendőbeli Wind-tulajdonosok számára, hogy az Atom chip még terhelve sem fogyaszt sokat, az MSI gépbe épített ventilátor hangját alig-alig lehet hallani, és a gép is csak enyhén melegszik használat közben.

Fogyasztás, akkumulátoros üzemidő

A két gép teljesítményének összevetése alapján arra következtethetnénk, hogy a VIA C7-M sebességét alacsony fogyasztásával ellensúlyozza, de sajnos nem ez a helyzet. A korszerűtlen, 90 nanométeres csíkszélességgel gyártott chip ráadásul gyorsan fel is forrósodik, a fémháznak átadva a hő egy részét. Ilyenkor a notebook úgy felmelegszik, hogy kézben tartani már-már lehetetlen, és a hűtőventilátor is felhangosodik. Pontos fogyasztási adataink nincsenek a HP 2133-ról, de a Battery Eater Pro Reader tesztje szerint a hatcellás, 55 Wh kapacitású akkuval szerelt gépet mintegy 4,5 órán át lehet egy feltöltéssel szöveg olvasására használni kikapcsolt vezeték nélküli hálózati vezérlőkkel.

HP 2133

Az Atom platformak köszönhetően a Wind akkumulátoros üzemidőben is ellép. Kikapcsolt vezeték nélkül hálózati vezérlőkkel, a kijelző fényerejét 20 százalékra állítva 8-9 wattra csökkenthető a rendszer fogyasztása. A gépben található 1,3 megapixeles webkamerát érdemes kikapcsolni, ezzel további 1,5-2 wattot lehet megtakarítani. Méréseink szerint a Wind így 7 wattot fogyaszt Windows XP alatt, "semmittevés" közben, ilyenkor a hátralevő akkus üzemidő több mint 7 óra. Nagyfelbontású videó lejátszásakor a fogyasztás nálunk 15-16 wattra ment fel, az 55Wh kapacitású, hatcellás akkumulátortól tehát még ilyen extrém terhelés mellett is több mint 3,5 óra üzemidőre számíthatunk.

A Winden az Fn+F10 gombokkal aktivizálhatjuk a "Turbo battery" módot, amivel elvileg válthatunk az energiatakarékos és teljesítményre optimalizált módok között -- mi azonban nem jöttünk rá, mi változik ennek megnyomására azon kívül, hogy a energiatakarékos módban a kijelző fényereje minimálisra csökken. A tesztprogramok (Everest, Rightmark CPU Clock) szerint a processzor órajele nem változott, és a gép fogyasztása sem csökkent.

Elfújja a szél a HP 2133-at

Az MSI Wind és a HP 2133 csatájából az előbbi kerül ki győztesen. Nagyon szép, szeretnivaló gép a HP 2133, jobban összerakott, igényesebb megjelenésű a Windnél, de a VIA C7-M processzorának teljesítménye egyszerűen nem elég ahhoz, hogy komolyan számításba vegyük. A helyzeten sokat változtathat a Nano processzorra épülő változat megjelenése, amit a harmadik negyedévre ígérnek, addig azonban mindenképp az Atom-alapú MSI-gépet ajánlanánk. A Wind ráadásul nem csak gyorsabb és kevesebbet fogyaszt a HP 2133-nál, hanem még könnyebb is: a műanyagborítású Wind a hatcellás akkumulátorral 1269 grammot nyomott a mérlegünkön, a fémházas HP pedig 1440-et.

HP 2133

Az MSI Wind háromféle színben lesz kapható, fényes fehér, fekete és rózsaszín változat kerül majd a boltokba -- tudtuk meg a cég hazai képviseletétől, amely a tesztpéldányt is biztosította. A gépért háromcellás akkumulátorral és Windows XP operációs rendszerrel 110 ezer forint körüli bruttó árat kérnek majd a kereskedők, akik június vége felé kapják meg az első szállítmányokat. A HP 2133-at is csak három hét múlva érdemes a boltokban keresni, a linuxos verzió háromcellás akkumulátorral, 1 gigabájt memóriával bruttó 119 ezer forintba fog kerülni, a Vista Business-t futtató változat 145 ezer forintért lesz kapható. A nálunk járt konfiguráció (2 gigabájt memória, hatcellás akkumulátor, Vista Business) ára 155 ezer forint.

Véleménye van?

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról