Szerző: Ady Krisztián

2008. május 21. 11:25

Több millió MP3 zeneszám közül válogathatunk a Napsterben

Másolásvédelem nélkül, ma már szinte mosógéppel és mikrohullámú sütővel is meghallgatható MP3 formátumban kínálja körülbelül 6 millió zeneszámát az egykor szebb napokat is megélt Napster. A cég szerint ez legalább 50 százalékkal több dal, mint amit bármelyik MP3-at is biztosító zenebolt nyújt az interneten.

[HWSW] Másolásvédelem nélkül, ma már szinte mosógéppel és mikrohullámú sütővel is meghallgatható MP3 formátumban kínálja körülbelül 6 millió zeneszámát az egykor szebb napokat is megélt Napster. A cég szerint ez legalább 50 százalékkal több dal, mint amit bármelyik MP3-at is biztosító zenebolt nyújt az interneten.

A Napster boltjában megtalálható dalok kiváló minőségűek, jellemzően 256 kilobit/s-os kódolásúak, az albumokhoz pedig nagyfelbontású borítókép is tartozik. A másolásvédelem nélküli számok darabja 99 dollárcentbe, az albumok többsége pedig 9,99 dollárba kerül. A Napster ezt az opciót egyelőre csak az Egyesült Államokbeli vásárlóknak kínálja, reméljük ez a korlátozás hamarosan megszűnik majd.

Az MP3 formátum "újrafelfedezése" szinte törvényszerű, ezek a dalok ugyanis korlátozás nélkül használhatók, teljesen szabadságot, szabad kezet adva a vásárlóknak. Az MP3 formátumot minden zenelejátszó kivétel nélkül támogatja, nem szólva a mobiltelefonokról és más hordozható készülékekről, míg a másolsávédelemmel, vagy jogkezelő technológiákkal ellátott dalokról mindez nem mondható el.

A Napster állítása szerint az első online zenebolttá vált, mely teljes katalógusát elérhetővé tette MP3 formátumban, mások, mint például az iTunes is csak egyes dalokat és albumokat, vagy kiadók kínálatát biztosítják ebben a formátumban, ráadásul jelentős felárért. Az állománycserélőből legális zenebolttá átalakult Napster főleg előfizetéses zeneszolgáltatásáról volt eddig híres, akár már havi 13 dollárért elérhető teljes kínálata.

DRM

A másolásvédelem nélküli dalok teljesen a birtokunkba kerülnek, ellentétben a jogkezelő technológiákkal védett dalokkal: a Microsoft nemrég úgy döntött, hogy a nyár végén leállítja megszűnt MSN Music zeneboltjának azonosítást végző szervereit, ezzel a lépéssel azonban számos korábban ott zenét vásárló ügyfelet elfogadhatatlan helyzetbe hoz. A megvásárolt dalokat ugyanis ezt követően nem lehet majd "újraaktiválni", meghallgatni, digitális szemétté, hulladékká válnak.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról