Szerző: Bizó Dániel

2008. május 19. 12:21

Konzolos egyszerűséget akar nyújtani az AMD játékplatformja

Az ATI két évvel ezelőtti felvásárlásának egy újabb gyümölcseként az AMD kifejezetten játékok számára dob piacra platformot, mely AMD processzorra, grafikus chipre, és legtöbb esetben chipsetre épül. A vállalat szándéka szerint ezzel egyszerűsödik a PC-vásárlás a kevéssé hozzáértők számára, akik rengetegen vannak.

[HWSW] Az ATI két évvel ezelőtti felvásárlásának egy újabb gyümölcseként az AMD kifejezetten játékok számára dob piacra platformot, mely AMD processzorra, grafikus chipre, és legtöbb esetben chipsetre épül. A vállalat szándéka szerint ezzel egyszerűsödik a PC-vásárlás a kevéssé hozzáértők számára, akik rengetegen vannak.

A Jon Peddie Research szerint a tavaly eladott PC-k kétharmada alapszintű grafikus képességekkel rendelkezett, így nem alkalmasak a korszerű játékok futtatására. Az AMD által citált adatok alapján világszerte mintegy 263 milliós a rendszeres PC-játékosok száma, melyből mintegy 197 millió alkalmi, 53 millió rendszeres, és 13 millió keményvonalas. Az AMD GAME! játékplatformja elsősorban a piac közepét, vagyis a hardverre költeni szándékozó, ám kurrens hardveres hozzáértéssel nem feltétlen rendelkező vásárlókat célozza, akik számára leegyszerűsítheti az optimális PC vagy az alkatrészek kiválasztását.

Az AMD GAME! platform számára a minimális követelmény Athlon X2 5600+ processzor, Radeon HD 3650 videokártya és AMD 770 chipset, míg a csúcsteljesítményű GAME! Ultra rendszerek legalább Phenom X4 9500 processzorral és Radeon HD 3850 grafikus chippel kell rendelkezniük az AMD chipset mellé. A vásárlás támogatására a különböző processzor és videokártya kombinációkról matricák tájékoztatják a vevőket. Nigel Dessau, az AMD marketing vezérigazgatója szerint a PC-iparnak a konzolokhoz hasonló egyszerűséget, megfizethetőséget és kiszámíthatóságot kell biztosítania a fogyasztóknak. Az AMD elképzelése szerint a GAME! PC-k 1280x1024-as felbontásban, a GAME! Ultra gépek pedig 1600x1200-as felbontásban átlagosan legalább 30 fps-t érnek el a népszerű játékokban, mint a Quake Wars, Half Life 2 Episode Two, World of Warcraft, Lineage II, Call of Duty 4, C&C 3.

Az AMD GAME! minősítéssel nemcsak a teljes PC konfigurációkat, hanem alaplapokat, videokártyákat, memóriamodulokat, tápegységeket, de házakat, hűtést és beviteli eszközöket is ellát, és az így hitelesített termékeket egy weblapon össze is gyűjti -- sőt azok kitesztelt kombinációira is mutat példákat. A Microsoft szerint az AMD GAME! és a Microsoft Games for Windows programok együttesen nagyban megkönnyítik a PC-s játékosok dolgát, és végeredményben jobb játékélményhez segíti őket. Az AMD GAME! rendszerek és komponensek, valamint további információ a game.amd.com oldalon érhető el.

[+] Mindenkit vár a videojáték-ipar!

A GAME! platform jelenleg az asztali számítógépeket fedi le, hamarosan azonban érkeznek a notebookba szánt összetevők, mint például a Turion Ultra processzor. A Turion Ultra valószínűleg a közelgő új, Griffin kódnéven ismert chipet takarja, mely az AMD első kifejezetten mobil fejlesztése a K8 mikroarchitektúra energiatakarékos elektronikai implementációja révén. A Griffin a Puma notebook platformba illeszkedik majd, melynek fókusza elsősorban a multimédiás felhasználás, amit a játékra is alkalmas integrált Radeon HD 3200 grafikával bíró 780G chipset támogat.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról