Szerző: Bányai György

2008. február 25. 12:30

Megduplázza SSD-meghajtóinak kapacitását a Samsung

A Samsung bejelentette, hogy év végére kereskedelmi forgalomba küldi 250 gigabájt kapacitású SSD-meghajtóját, amely a kis késéssel, a második helyett csak a hamadik negyedévtől elérhető 128 gigabájtos változat mellé érkezik majd.

[HWSW] A Samsung bejelentette, hogy év végére kereskedelmi forgalomba küldi 250 gigabájt kapacitású SSD-meghajtóját, amely a kis késéssel, a második helyett csak a hamadik negyedévtől elérhető 128 gigabájtos változat mellé érkezik majd.

Michael Yang, a Samsung flashmemória üzletágának marketing-igazgatója elmondta, hogy az év végén már elérhetővé válik a koreai gyártó 250 gigabájtos megoldása. Az új tároló MLC (Multi Level Cell) felépítésben kínálja majd a negyed terabájtnyi adat tárolására elegendő helyet. Az MLC meghajtók lassabbak, mint az SLC (Single Level Cell) változatok, cserébe az MLC a lassabb működést arányosan alacsonyabb vételárral hálálja meg, mert egyetlen cellában több bit tárolása valósítható meg.

A Samsung még nem hozta nyilvánosságra, hogy az új modell esetében a megszokott, a MacBook Air által is használt párhuzamos ATA csatolófelületről átáll-e a SATA interfészre, amely teoretikusan magasabb adatátviteli sebességet tesz lehetővé.

Év végén érkezhet a Samsung 250 gigabájtos SSD-je
Év végén érkezhet a Samsung 250 gigabájtos SSD-je

A vállalat az SSD meghajtók fixen rögzített fizikai méreteit is átdolgozza a noteszgépgyártók bevonásával, teszi ezt a 2,5 hüvelykes és az 1,8 hüvelykes változatok esetén egyaránt, hogy azok vékonyabb eszközökbe is gond nélkül beépítésre kerülhessenek. A MacBook Air jelenleg 64 gigabájtos SSD meghajtóval is rendelhető, ugyanúgy, mint a közelmúltban bejelentett Lenovo ThinkPad X300 modell is.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról