Szerző: Bizó Dániel

2008. február 25. 11:47

A HP húzta a szerverpiacot 2007 során - látótávolságban az IBM

[Gartner/Real World Tech] Befutottak a Gartner szerverpiaci számai, melyekből kiderül, hogy bár csökkenő előnnyel, árbevétel alapján továbbra is az IBM maradt a világ vezető szervergyártója, miközben a legtöbb rendszert toronymagasan a HP értékesítette.

[Gartner/Real World Tech] Befutottak a Gartner szerverpiaci számai, melyekből kiderül, hogy bár csökkenő előnnyel, árbevétel alapján továbbra is az IBM maradt a világ vezető szervergyártója, miközben a legtöbb rendszert toronymagasan a HP értékesítette.

A Gartner becslése szerint tavaly 54,8 milliárd dollárt tett ki a globális szerverpiac, ami 3,8 százalékos emelkedést jelent, miközben 7,4 százalékkal több, 8,8 millió kiszolgálót szállítottak le a gyártók. A legnagyobb árbevételre 17 milliárd dollárral az IBM tett szert, ez ugyanakkor gyakorlatilag stagnált az előző évhez képest, mivel a System p (főként AIX UNIX) és System x (Windows és Linux) termékek 10 százalék körüli növekedését kioltotta a ciklikus System z mainframe üzlet és a folyamatosan olvadó System i hasonló mértékű csökkenése. Az IBM a szerverpiaci árbevétel 31,1 százalékát ragadta meg.

Szerverpiaci forgalom 2007, Gartner (milliárd dollár)

Vállalat

2007

árbevétel

2007 részesedés (%)

2006 részesedés (%)

Növekedés (%)

IBM

17,04

31,1

32

0,8

HP

15,52

28,3

27

8,8

Dell

6,26

11,4

10,5

3,5

Sun Microsystems

5,91

10,8

10,8

3,5

Fujitsu/FSC

2,47

4,5

4,8

-1,5

Egyéb

7,6

13,9

14,9

-3,7

Összes

54,8

100,0

100,0

3,8

Forrás: Gartner, 2008

Miközben a drága Power-alapú és mainframe rendszerek révén a legnagyobb árbevételt érte el az IBM, a HP rengeteg, több mint 2,5 millió ProLiantet értékesített 17,2 százalékos volumenbeli növekedéssel, fölényesen maga mögé utasítva a piaci átlag alatt bővülő Dellt. A HP összesen 2,63 millió szervert adott el, ami a világpiac 29,8 százaléka, miközben a Dell 1,9 milliót (21,4 %), az IBM pedig 1,28 milliót (14,5 %) ért el. A HP egyértelműen az x86-os szerverek királya, több ProLiant fogy, mint PowerEdge, de átlagos eladási áruk is nagyjából 20 százalékkal magasabb. A HP árbevételének növekedését a leszállított Integrity és NonStop Itanium-szerverek számának 56,8 és 13,8 százalékos növekedése is segítette.

A tömegszerverek terén a HP az úr, de a főként üzletileg kritikus területeken alkalmazott UNIX-gépeknél (x86 nélkül) a Sun Microsystems tekinthető a vezetőnek: 5,1 milliárd dolláros árbevétele az UltraSPARC és SPARC64 gépekből alig marad el az IBM 5,2 milliárdos forgalmától, ugyanakkor 224 ezer SPARC kiszolgálóval messze a legtöbb gépet adja el a területen. Az IBM 106 ezer Power-rendszert szállított le, míg a HP 54 ezer szerveren adott túl Itanium, PA-RISC és Alpha alapokon, 4,2 milliárd dollár értékben. A legendás Alpha forgalmazását tavaly áprilisban fejezte be a HP. Az IDC becslése szerint mintegy 150 ezer AlphaServer található világszerte éles üzemben, és átlagosan még 7-8 évig lesznek használatban.

A UNIX-piac továbbra is térvesztéssel küzd, tavaly 13,8 százalékkal kevesebb ilyen szerver fogyott, átlagos áruk azonban a konszolidációs projektektől fűtve jelentősen emelkedett, így a piac stagnál, 1,7 százalékos növekedéssel 15,7 milliárd dollárra rúgott. Ez a dollár nagymértékű gyengülését figyelembe véve minden bizonnyal csökkenést takar, ugyanakkor a vezető szervergyártók költségeinek nagy része dollár alapon az Egyesült Államokban képződik, így az árfolyamhatás a vállalatok számára is legalább átmenetileg elfedte a kedvezőtlen piaci folyamatokat. A Windows és Linux által dominált x86-os szerverek piaca 29,7 milliárd dollárt tett ki, míg az egyéb architektúrájú vagy más operációs rendszereket futtató konfigurációk (IBM System z mainframe, i5/OS, HP OpenVMS, NonStop stb.) értéke 9,4 milliárd dollárt tett ki.

Szerverpiaci szállítások 2007, Gartner

Vállalat

2007

szállítások

2007 részesedés (%)

2006 részesedés (%)

Növekedés (%)

HP

2 636 522

29,8

27,5

16,6

Dell

1 894 837

21,4

21,7

6,2

IBM

1 282 638

14,5

15,7

-0,9

Sun Microsystems

338 048

3,8

4,5

-8,3

Fujitsu/FSC

292 486

3,3

3,1

13,9

Egyéb

2 396 521

27,1

27,6

5,6

Összes

8 841 052

100,0

100,0

7,4

Forrás: Gartner, 2008

A Gartner szerint a legnagyobb tíz szerverszállítóból három, név szerint az IBM, az NEC és a Sun Microsystems nem tudta növelni szállításait, ami azt jelenti, hogy az IBM System x nem teljesített valami fényesen, míg a Sun esetében az x86-os Sun Fire dobozok egyelőre nem tudják ellensúlyozni az SPARC-konfigurációk forgalmának csökkenését -- a vállalat még mindig nagyjából kétszer annyi SPARC-ot értékesített, mint x86-os gépet. Szintén említésre méltó, hogy a piaci bővülés nagy részét a HP önmaga képezte: a nagyjából 607 ezer darabos növekedésből 375 ezret a HP szerzett meg, a Dell 111 ezerrel vette ki részét, míg a Fujitsu/Fujitsu Siemens Computers 36 ezerrel -- a legnagyobb öt gyártó tömege enyhén bár, de tovább nőtt a piacon, közel fél százalékponttal 72,9 százalékra.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról