Szerző: Bodnár Ádám

2008. február 20. 13:27

Letölthető a Windows XP SP3 újabb előzetese

Nyilvánosan letölthető a Windows XP Service Pack 3 legújabb előzetese, amelyet a Microsoft két hete még csak zárt körben, kiválasztott tesztelők számára tett elérhetővé. A vállalat azért tette letölthetővé az XP SP3 RC2-t, hogy azt a lehető legtöbben tudják kipróbálni, és minél több visszajelzés érkezzen a szoftverrel kapcsolatban.

[HWSW] Nyilvánosan letölthető a Windows XP Service Pack 3 legújabb előzetese, amelyet a Microsoft két hete még csak zárt körben, kiválasztott tesztelők számára tett elérhetővé. A vállalat azért tette letölthetővé az XP SP3 RC2-t, hogy azt a lehető legtöbben tudják kipróbálni, és minél több visszajelzés érkezzen a szoftverrel kapcsolatban.

A Microsoft tavaly decemberben már elérhetővé tette Windows XP SP RC-t, azóta azonban sokat finomított a szervizcsomagon, ám a változtatásokat csak a mintegy 15 ezer kiválasztott tesztelő próbálhatta ki, a nagyközönség egészen eddig nem. Egyelőre nem tudni, a Windows XP harmadik javítócsomagja pontosan mikor jelenik meg, a Microsoft ígérete szerint még 2008 első felében, azonban az RC2 kiadása és a Vista SP1 menetrendje alapján valószínű, hogy erre akár már márciusban sor kerülhet.

A Windows XP utolsó szervizcsomagja több mint száz hibajavítást tartalmaz, szokás szerint nem csak a második szervizcsomag óta megjelentek találhatók meg benne, hanem minden frissítés, amit a Windows XP-hez kiadott a Microsoft. A javítások közül számosat a Vistából emeltek át, többek között a hálózati hozzáférés védelme is ezzel erősödött, illetve a titkosító algoritmusok kezelése is ennek köszönhetően javult. Módosítottak az aktivációs folyamaton is: a javítócsomaggal frissített operációs rendszer első telepítés után már 30 napig működik aktiválás nélkül -- ugyanúgy mint a Vista, vagy a Windows Server 2003 SP2. Eddig a Windows XP telepítése nem történhetett meg valódi termékkulcs nélkül, az installálás egyszerűen nem futott le.

A Windows XP SP3 RC2-t a Windows Update-en keresztül lehet letölteni, miután a felhasználó telepítette és lefuttatta az ezt engedélyező rövidke programot, amely a regisztrációs adatbázisban módosít egy bejegyzést. Előtte az SP3 korábban telepített verzióit el kell távolítani, az SP3 RC2 csak olyan gépekre települ, amelyeken Windows XP SP2 fut.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról