Szerző: Bizó Dániel

2008. január 31. 15:33

A Nokia megmutatta, ki a mobilpiac ura

Aratott a Nokia a negyedik negyedévben, derül ki az iSuppli friss jelentéséből. A finn vállalat tovább növelte fölényét a mobiltelefonok piacán, és több készüléket szállított le, mint a következő három gyártó együttesen. A Motorola az év egészében is elvesztette második pozícióját a Samsunggal szemben.

[HWSW] Aratott a Nokia a negyedik negyedévben, derül ki az iSuppli friss jelentéséből. A finn vállalat tovább növelte fölényét a mobiltelefonok piacán, és több készüléket szállított le, mint a következő három gyártó együttesen. A Motorola az év egészében is elvesztette második pozícióját a Samsunggal szemben.

A Nokia 133,5 millió mobiltelefont értékesített az év utolsó három hónapjában, ami 19,5 százalékkal magasabb a harmadik negyedévi szállításoknál, és 26,5 százalékkal múlja felül az egy évvel korábbit, ezzel a negyedévben 338 millió darabos piac 39,5 százalékát kaparintotta meg. A Nokia szekvenciális növekedési üteme és abszolút mértéke egyaránt felülmúlta riválisai teljesítményét: a finnek a harmadik negyedévhez képest 21,8 millióval több mobilt értékesítettek, miközben a mögöttük lévő 4 legnagyobb gyártó együttesen is mindössze 14,1 millióval tudta növelni szállításait.

Az év egészében a Nokia 437,1 millió készüléket szállított le, az 1,15 milliárdos piac 38 százalékát szerezve meg. Összehasonlításképpen a második Samsung részesedése 14 százalék, míg négy meghatározó riválisának együttes tömege 43,8 százalék. A Nokia növekvő globális uralmát az iSuppli szerint regionális vezető szerepei mellett a 3G-s mobilok terén betöltött vezető szerepe magyarázza. Nem univerzális azonban a finn cég fölénye, az Egyesült Államokban nincs domináns pozícióban, amin új modellek piacra dobásával és marketingkampánnyal igyekszik változtatni.

A Samsung 46,3 millió mobillal 13,7 százalékos részesedést szerzett, 1,6 százalékponttal előzve meg a továbbra is szenvedő Motorolát. Ezzel az év egészében is átvette a második helyet a dél-koreai csapat, 2,1 millió darabbal vagy 0,2 százalékponttal előzve meg az amerikaiakat: a Samsung 161,1 millió, míg a Motorola 159 millió mobilt adott el 2007 során, becsli az iSuppli, részesedésük így 14 és 13,8 százalékra tehető. A negyedik negyedév során mindkét cég alulteljesített, a piaci átlag alatti növekedéssel, amit a Nokia nyomása magyaráz, értékeli a piackutató.

A negyedik negyedév másik csillagának a Sony Ericsson bizonyult. A svéd-japán vegyesvállalat 18,9 százalékkal több mobilt értékesített a megelőző negyedévhez képest, szám szerint 30,8 milliót. Köszönhetően erőteljes kínálatának és Walkman brandjének, a cég a legmagasabb átlagos eladási árat érte el a vezető gyártók között. A Sony Ericsson részesedése ezzel 9,1 százalékon áll, míg az év egészében 9 százalékot tett ki. Az LG Elecronics bár éves szinten 40 százalékkal több telefont értékesített, a lendülete megtorpant, a harmadik negyedévhez képest alig tudta emelni szállításait, így 23,7 milliós eladásával a piac 7 százalékával kellett beérnie.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról