Szerző: Bodnár Ádám

2008. január 25. 10:38

Újabb rekordnegyedévhez segítette a Microsoftot a Vista, az Office 2007 és az Xbox 360

Lélegzetelállító negyedévet zárt a Microsoft, az Xbox és a Windows Vista mindent elsöprő sikerének köszönhetően a vállalat eddigi történetének legerősebb pénzügyi mutatóit produkálta. A Microsoft a Xbox és az Office 2007 teljesítményére hivatkozva ismét megemelte éves előrejelzését, amit a tőzsde 4,5 százalékos árfolyam-növekedéssel díjazott.

[HWSW] Lélegzetelállító negyedévet zárt a Microsoft, az Xbox és a Windows Vista mindent elsöprő sikerének köszönhetően a vállalat eddigi történetének legerősebb pénzügyi mutatóit produkálta. A Microsoft a Xbox és az Office 2007 teljesítményére hivatkozva ismét megemelte éves előrejelzését, amit a tőzsde 4,5 százalékos árfolyam-növekedéssel díjazott.

Új rekordok

A decemberben véget ért második pénzügyi negyedévben a Microsoft 16,37 milliárd dolláros rekordforgalmat ért el, ami 30 százalékkal több mint egy évvel korábban, a nettó nyereség pedig 79 százalékkal 4,71 milliárd dollárra, részvényenként 50 centre nőtt -- mindkettő cégtörténeti rekord. Az egy évvel ezelőtti eredményeket a Vista kuponprogram miatt egy 1,64 milliárd dolláros halasztott bevétel és részvényeként 11 cent üzemi eredmény torzítja, ezek kiszűrésével a bevétel 15 százalékkal, az üzemi eredmény 27 százalékkal, a részvényegységre jutó nyereség pedig 32 százalékkal nőtt.

Kevin Turner operatív igazgató elmondta, a vállalatok és a fogyasztók körében egyaránt egészséges a kereslet a cég termékei iránt az Egyesólt Államokban, miközben a fejlődő piacok kiugróan nagy növekedést érnek el: Brazília, Oroszország, India és Kína összességében 65 százalékkal több bevételt termelt mint egy évvel korábban.

Vista, Office 2007, Xbox 360

A már több mint 100 millió példányban értékesített Windows Vistának köszönhetően a kliens üzletág 67 százalékkal növekedő bevételt ért el, a 4,34 milliárd dolláros forgalomból 3,36 milliárd dollár volt az üzemi eredmény, ami 83 százalékos bővülés éves szinten. Amióta a Windows Vista megjelent a piacon, a divízió negyedévről negyedévre 20 százalék feletti átlagos növekedést ért el a bevételét tekintve.

Az amerikai gazdaság gyengélkedése ellenére az üzleti ügyfeleket kiszolgáló Business Division, valamint a Servers and Tools üzletág egyaránt kiválóan teljesítet, mindkét részleg kétszámjegyű százalékkal növelte bevételét. A vállalatirányítási szoftverek mellett az Office-ért, SharePointért és Exchange-ért is felelős Business Division forgalma 3,5 milliárd dollárról 4,8 milliárdra nőtt (+37%), a szerverszoftverekkel és fejlesztőeszközökkel foglalkozó Servers and Tools részleg bevétele 15 százalékkal 3,2 milliárd dollárra emelkedett. Előbbi divízió 3,1 milliárdos, utóbbi 1,1 milliárdos üzemi eredményt termelt.

A Halo 3 szeptember végi megjelenésének köszönhetően az Xbox 360 is viszonylag jól fogyott az ünnepek alatt, az Entertainment and Devices részleget 3,06 milliárd dolláros forgalomhoz segítve. Ez csupán 3 százalékkal magasabb mint az egy évvel korábbi érték, akkor a számokat a Gears of War mindent elsöprő sikere turbózta fel. Chris Liddell pénzügyi igazgató kiemelte, hogy az Xbox-vásárlók sokkal több szoftver vesznek a gépeikhez, mint más konzolok vevői -- ennek köszönhetően a játékokkal foglalkozó üzletág üzemi eredménye 357 millió dollárt tett ki, míg tavaly 302 milliós veszteséggel zárt a második negyedévet. A Microsoft szerint a divízió idén először nyereséges lehet.

Az online szolgáltatásokkal foglalkozó részleg ugyanakkor továbbra is szenvedett, bár ennek oka az aQuantive 6 milliárd dolláros felvásárlásával kapcsolatos költségekben is keresendő, a másik jelentős tényező pedig az adatközpontok üzemeltetési költségének emelkedése. Az akvizíciónak köszönhetően a divízió bevétele 38 százalékkal 863 millió dollárra emelkedett, de az üzemi veszteség 118 millióról 245 millió dollárra nőtt.

Ismét megemelt éves előrejelzés

A jelenleg is tartó, márciusban véget érő negyedévben a Microsoft 14,3 és 14,6 milliárd dollár közötti bevételt és részvényenként 43-45 centes eredményt vár. A teljes pénzügyi évben a forgalom 60 milliárd dollár körül alakul majd a legfrissebb prognózis szerint, az egy részvényegységre jutó eredmény pedig 1,85 és 1,88 dollár között várható. A tavalyi pénzügyi évet 51,1 milliárdos bevétellel zárta a Microsoft és az azóta eltelt két negyedév végén az idei előrejelzést mind a kétszer felfelé módosították, elsősorban a Vista, az Office 2007 és az Xbox 360 jó teljesítménye miatt.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról