Szerző: Bizó Dániel

2008. január 15. 15:01

Idén már a 2 gigabájt memóriával szerelt PC-k válnak tipikussá

A Samsung Electronics pénzügyi jelentéséből kiderül, hogy a DRAM-piacot az elmúlt év folyamán sújtó túltermeléssel megzuhant árak megtették hatásukat. Az IDC becslése szerint tavaly dinamikusan emelkedett az új számítógépekbe épített átlagos memóriakapacitás, és a piackutató idénre is további meredek emelkedést jósol az árszintnek, valamint a Windows Vista terjedésének köszönhetően. A csatornákban felhalmozódott készletek miatt a Samsung az első félévre továbbra is túlkínálatot jelez.

[HWSW] A Samsung Electronics pénzügyi jelentéséből kiderül, hogy a DRAM-piacot az elmúlt év folyamán sújtó túltermeléssel megzuhant árak megtették hatásukat. Az IDC becslése szerint tavaly dinamikusan emelkedett az új számítógépekbe épített átlagos memóriakapacitás, és a piackutató idénre is további meredek emelkedést jósol az árszintnek, valamint a Windows Vista terjedésének köszönhetően. A csatornákban felhalmozódott készletek miatt a Samsung az első félévre továbbra is túlkínálatot jelez.

A Vista megjelenése előtt az új PC-ket átlagosan 1 gigabájtnál memóriával szállították, ez az új Windows piacra kerülését követően 1,1 gigabájtra emelkedett az első negyedévben, becsli az IDC, amit elsősorban nem az új, memóriaéhes operációs rendszer, hanem a DDR2 árak éve eleji drámai zuhanása magyaráz. A Vista és DDR2-árak egyesült hatásaként a második negyedévre már 1,4 gigabájtra ugrott az új PC-k átlagos memóriamennyisége, majd az év végére már 1,6 gigabájtra emelkedett.

Az IDC adatai alapján tavaly 259 millió PC talált gazdára világszerte, az átlagos memóriakapacitás pedig 68 százalékkal emelkedett 2006-hoz képest. A Samsung és a piackutató várakozásai alapján idén is kitart a lendület, bár némileg veszít erejéből, ahogyan a Vista terjedése által gerjesztett keresletnövelő hatás gyengül, valamint a gyártók reményei szerint az árazás is stabilizálódik. Idén kezdődik meg a DDR3 memóriára történő migráció is, ami szintén az árak emelkedésének irányába, a kapacitás növelése ellen hat. Az év egészére az IDC átlagosan 2 gigabájt kapacitást vár, vagyis az év második felében már 2 gigabájt felett lesz a jellemző memóriaméret. Az NPD adatai alapján az Egyesült Államok üzleteiben értékesített gépek többsége már tavaly decemberben 2 gigabájt vagy több memóriát alkalmazott.

Idén 290 millió PC talál gazdára világszerte, véli az IDC, ami az előző évihez hasonlóan 12 százalékos növekedést feltételez. A Samsung szerint a túlkínálat az idei első fél év során is kitart, ami egybevág elemzők korábbi várakozásaival. Ennek ellensúlyozására számos gyártó a következő hónapokra időzíti egyes gyártósorainak karbantartását, valamint igyekeznek a nyereségesebb szegmensek felé diverzifikálni termelésüket, mint a beágyazott grafikus, vagy fogyasztói elektronikába épített DRAM-ok. Szintén az árak stablilizálódása irányában hathat a DRAM-kapacitások egy részének NAND-termelésre terelése is, bár néhány szereplő számára a flash piaci környezet sem sokkal kedvezőbb.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról