Szerző: Bodnár Ádám

2008. január 10. 14:48

Budapest regionális Nokia-központtá válik

Januártól a Nokia budapesti központja egyben regionális főhadiszállássá is válik, a vállalat ugyanis innen irányítja majd a 11 országot magában foglaló délkelet-európai régió marketing és értékesítési tevékenységeit a már ismert vezetők irányításával. A finn cég egyébként mintegy 6 ezer dolgozót foglalkoztat Magyarországon, zömmel a komáromi gyárban, de a budapesti központban is közel 500-an vannak.

[HWSW] Januártól a Nokia budapesti központja egyben regionális főhadiszállássá is válik, a vállalat ugyanis innen irányítja majd a 11 országot magában foglaló délkelet-európai régió marketing és értékesítési tevékenységeit a már ismert vezetők irányításával. A finn cég egyébként mintegy 6 ezer dolgozót foglalkoztat Magyarországon, zömmel a komáromi gyárban, de a budapesti központban is közel 500-an vannak.

A cég mai rendezvényén Greig Williams immár regionális vezetői tisztségében elmondta, a Nokia nagyszabású átszervezésen esik át, amelynek eredményeképp Devices név alatt összevonják a készülékekért eddig felelős három üzletágat (Mobile Phones, Multimedia, Enterprise), emellett külön divízióba szervezik a szoftverek és szolgáltatások fejlesztését. Ennek a két részlegnek a gyártási, értékesítési és marketing hátteret és támogatást a "Markets" fantázianevű üzletág biztosítja majd.

A Devices egység élén az egykori Mobile Phones üzleti csoportot vezető Kai Öistämo áll, míg a Services & Software egység vezetője a Technology Platforms volt igazgatója, Niklas Savander. A Markets egységet az a Multimedia üzleti csoportot irányító Anssi Vanjoki vezeti 2008. január 1-jétől. A Nokia emellett létrehozott egy fejlesztési főirodát, amelynek az élére az Enterprise Solutions üzletágat korábban igazgató Mary T. McDowellt nevezték ki.

Williams elmondása alapján a Nokiát négy cél vezérelte az új struktúra megalkotásakor. A vállalat továbbra is szeretne a mobiltelefon-eladások élvonalában maradni, emellett az eddigieknél nagyobb hangsúlyt szeretne fektetni az internetes szolgáltatásokra, valamint a vállalati megoldásokra (pl. mobil e-mail). A negyedik megfogalmazott célkitűzés emellett a Siemensszel közös vegyesvállalatba szervezett hálózati részleggel, a Nokia Siemens Networksszel közösen végponttól végpontig terjedő megoldásokat nyújtani a szolgáltatók részére.

A hazai Nokia-vezető úgy vélekedett, az internet korában rendkívüli szerepe van a készülékgyártók, hálózatépítők, mobilszolgáltatók és a kormányzati szereplők közötti szoros együttműködésnek, ugyanis a rendkívül gyors változásokat csak így lehet lekövetni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról