Szerző: Ady Krisztián

2007. december 7. 14:29

A Sybase és a Verizon is támogatja a Google Android mobilplatformot

További neves cégek, az amerikai mobilszolgáltató Verizon Wireless, illetve a Sybase is támogatásáról biztosította a Google mobilplatformját, az Androidot. Az Android fejlesztését az Open Handset Alliance felügyeli, melyben olyan neves cégek is képviseltetik magukat, mint a Samsung, a Nokia, vagy a T-Mobile.

[HWSW] További neves cégek, az amerikai mobilszolgáltató Verizon Wireless, illetve a Sybase is támogatásáról biztosította a Google mobilplatformját, az Androidot. Az Android fejlesztését az Open Handset Alliance felügyeli, melyben olyan neves cégek is képviseltetik magukat, mint a Samsung, a Nokia, vagy a T-Mobile.

Az Open Handset Alliance (OHA) szervezet célja egy olyan nyílt szoftverinfrastruktúra létrehozása, amelynek révén csökkenthetők a mobilok fejlesztési költségei, illetve a szabványos platform miatt egyszerűbb az alkalmazások fejlesztése és terjesztése is. A Google-nél úgy vélik, a közös platform egyformán jó a mobilgyártóknak, a szolgáltatóknak, a fejlesztőknek és a felhasználóknak is. A cég egy többmillió dolláros fejlesztői versenyt is elindított a szoftverplatform fejlesztői készletének (SDK) megjelentetését követően.

A Verizon lépése igen meglepő, hiszen a 700 MHz-es felszabaduló amerikai frekvenciáért is harcba szálló szolgáltató éppen a nyílt, bárki számára elérhetővé tett hálózat ellen kardoskodott, amikor ezt sikerült a Google-nek kiharcolnia. A szolgáltató jelenleg is mereven elzárkózik attól, hogy saját hálózatára "idegen" eszközöket engedjen be, legkorábban 2008 végén lesz erre lehetőség.


Android demó az SDK-ban modellezett telefon prototipussal

A Sybase támogatása ellenben akár elvárható is volt, hiszen a vállalat jelenleg is számos okostelefon platformon képviselteti magát mobilszolgáltatásokkal, köztesszoftverekkel. Az első Android-alapú mobiltelefonok legkorábban 2008 második felében érkezhetnek.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról

AKROBATA

5

Elrajtolt az Adobe AI asszisztense

2024. április 17. 12:40

Előfizetéses modellben használható az AI Assistant, ami a cég PDF-szerkesztőjébe és olvasójába épül be.