Szerző: Bányai György

2007. november 29. 15:46

PC-kbe és szerverekbe szánt SSD-meghajtókkal jelentkezett a Micron Technology

A Micron Technology tegnap bejelentette RealSSD márkanév alatt új 1,8, valamint 2,5 hüvelykes SSD meghajtóit, amelyek két, a kapacitásukban eltérő változatban válnak jövő év elejétől eléhetővé, de szó esett a gyártó még idén sorozatgyártásba kerülő egyéb flashmemóriás megoldásairól is.

[HWSW] A Micron Technology tegnap bejelentette RealSSD márkanév alatt új 1,8, valamint 2,5 hüvelykes SSD meghajtóit, amelyek két, a kapacitásukban eltérő változatban válnak jövő év elejétől eléhetővé, de szó esett a gyártó még idén sorozatgyártásba kerülő egyéb flashmemóriás megoldásairól is.

A Micron az új SSD-meghajtókat mobil, illetve asztali számítógépekbe egyaránt szánja. A 32, valamint 64 gigabájt adatot elnyelni képes egységekből mintapéldányok már bemutatkoztak, a tömegtermelés a jövő év első negyedévében kezdődhet. A kétféle fizikai méretben elérhető tárolók mellett még egy harmadik, blade szerverekben, ipari környezetben helytállni képes változat is megjelent, amelynek gyártása még az idén beindul, illetve egy negyedik, vállalati szerverekbe szánt low-profile megoldás is bemutatkozott.

Balra az 1,8 hüvelykes, jobbra a 2,5-ös RealSSD látható
Balra az 1,8 hüvelykes, jobbra a 2,5-ös RealSSD meghajtó látható

Mint az ismeretes, a flash-alapú SSD meghajtók a véletlen elérés esetén sokkal gyorsabban kezelik az adatokat a merevlemezeknél, valamint biztonságosabban is tárolják azokat, hiszen nem tartalmaznak mozgó alkatrészeket, amelyek az elérési sebességet is korlátozzák, ezen túl teljesen zajmentes az üzemük, valamint kevesebbet is fogyasztanak a lemezekkel és fejekkel szerelt hagyományos merevlemezes egységeknél, amelyekkel azonban nagyobb kapacitás kerülhet a felhasználó kezébe alacsonyabb ár megfizetése után.

A noteszgépekbe, valamint asztali számítógépekbe szánt változatok SATA II interfésszel kapcsolódhatnak a vezérlőkhöz. A fogyasztás terén konkrét adatokat adott a Micron, mely üzem közben 2 wattot jelent. A meghajtók tömege is kisebb a merevlemezes változatokhoz képest, amelyből a hordozható gépek (például az UMPC-k) profitálhatnak.

Balra a beágyazott USB meghajtó, jobbra a low profile RealSSD modul látható
Balra a beágyazott USB meghajtó, jobbra a low profile RealSSD modul látható

A beágyazható meghajtók, amelyek már idén legördülhetnek a futószalagról 1-től 8 gigabájtos sűrűségben érhetőek majd el, csatlakozni a blade szerverekhez, egyéb ipari-, vagy speciális számítógépekhez USB 2.0 interfészen keresztül fognak. Az alacsony profilú RealSSD modul, amelyek sorozatgyártása szintén idén már megkezdődhet vállalati szerverekbe szánt megoldás, SATA felületen kapcsolható a rendszerhez, mérete pedig 25x133,5 milliméter és kevesebb, mint 4 milliméter vastag. Sajnos árakról egyik termék eseén sem esett szó.

"Az SSD berobbant a tárolók piacára, mint alternatív megoldás, és a piac érett az innovációra" -- mondta el Dean Klein, a Micron memória fejlesztésekkel foglalkozó osztályának igazgatója, majd hozzátette, hogy a Micron a tapasztalatai miatt képes a NAND flash memóriákat megfelelő vezérlőkkel párosítani, amelyek így az adott feladat által támasztott igényeket maximálisan képesek kielégíteni. Piaci elemzők szerint az SSD-vel szerelt noteszgépek aránya 2013-ra elérheti az 50 százalékot a hagyományos merevlemezzel szerelt változatokkal szemben, de a távolabbi jövőbe tekintve -- amely nem kell hogy több legyen 10 évnél --, már teljes dominanciát prognosztizálnak a mobil számítógépek esetében.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról