Szerző: Bizó Dániel

2007. november 8. 16:18

Első a hazai noteszpiacon az Acer -- de a márka erején még dolgozni kell

Egy év alatt megnégyszerezte notebookeladását az Acer Magyarországon, amivel a hazai piac élére verekedte magát, jelentette be a vállalat a harmadik negyedévről tartott sajtótájékoztatóján. A Gartner adatai alapján a hordozható gépek dominanciájának segítségével ezzel a teljes PC-piacon is elsőségre tett szert. Egri Csaba, a hazai képviselet vezetője szerint az Acer képvisel olyan minőséget, mint a hagyományosan nagy márkák, és az Acer név elismertségét is szeretnék a vállalat piaci teljesítményével összhangba hozni. Egri cáfolta a szervizeléssel kapcsolatban keringő negatív pletykákat is.

[HWSW] Egy év alatt megnégyszerezte notebookeladását az Acer Magyarországon, amivel a hazai piac élére verekedte magát, jelentette be a vállalat a harmadik negyedévről tartott sajtótájékoztatóján. A Gartner adatai alapján a hordozható gépek dominanciájának segítségével ezzel a teljes PC-piacon is elsőségre tett szert. Egri Csaba, a hazai képviselet vezetője szerint az Acer képvisel olyan minőséget, mint a hagyományosan nagy márkák, és az Acer név elismertségét is szeretnék a vállalat piaci teljesítményével összhangba hozni. Egri cáfolta a szervizeléssel kapcsolatban keringő negatív pletykákat is.

Siker az áruházakban

Brillírozott a magyar piacon az Acer a harmadik negyedévben. Az egyébként is igen magas, a piackutatók számainál jóval magasabb ütemben bővülő notebookpiacnál nagyjából négyszer gyorsabban tudta növelni eladásait itthon a vállalat. A tavalyi időszakhoz képest 343 százalékkal több hordozható számítógépet szállított le a magyar piacra, amivel a teljes notebookpiac 32,4 százalékát szerezte meg a Gartner adatai alapján, míg a teljes PC-piacon 18,3 százalékot ért el. A vállalat Magyarországon kívül még kilenc európai országban ért el elsőséget, köztük Németországban, Spanyolországban, Lengyelországban és Olaszországban is.

A bődületes növekedést az Acer kiskereskedelmi disztribúcióban elért sikerei magyarázzák nagyrészt. "Nagyon nagy szeletet hasítottunk ki most a harmadik negyedévben a kiskereskedelmi piacból" -- árulta el Egri Csaba. A változás oka, hogy az Acer eddig óvatosan állt hozzá a területhez, így alulreprezentált volt ebben a csatornában, ráadásul tavaly hanyatlott is. "A magyarországi retail piac egy kicsit rizikós, illetve nem is kicsit, hanem nagyon, és ebben különbözik a környező országoktól. [...] Erre mindenképpen fel kellett készülnünk, hogy velünk ne történjen az meg, mint esetleg más, konkurens gyártókkal" -- magyarázta Egri a hazai láncok rendkívül agresszív és diktatórikus magatartására utalva.

Ezek a láncok erőfölényükkel visszaélve polcaikon mintegy bizományba veszik az árut, melyet csak hónapokkal azt követően fizetnek ki a beszállítónak, hogy értékesítették. Ezenkívül jellemzően kötelező polcpénzt és marketingtámogatást is szednek. "Más kultúra alakult ki Magyarországon" -- véli Egri. "Nyugat-Európában [...] ez úgy működik, mint egy tender, egy komolyabb mennyiségre kiírnak pályázatot, ahol adott feltételekkel tízezres mennyiségben vásárolnak a legjobb ajánlattevőtől. Ez Magyarországon teljesen másképp megy, sokkal kisebb mennyiségekről van szó. Igazából bizományis értékesítésben működnek a nagy áruházak" -- fejtette ki, megjegyezve, hogy van példa arra is, hogy fél évvel később fizetnek.

Egri szerint ha valaki fejest ugrik a láncokba, anélkül, hogy biztosítékokat építene ki magának, akkor "tényleg komoly veszteségeket lehet csinálni". Néhány gyártó már megégette magát, és veszteségeket volt kénytelen elkönyvelni, vélekedik. "Most úgy gondolom, igen szép eredményeket érünk el a retail piacon is." Az Acer külön menedzsert vett fel a csatorna kezelésére, így a cég korábbi "gyenge szereplése helyre kerül". Az Acer 70-80 százalékosra becsli a hazai notebookpiac idei növekedését, melyben az árcsökkenések és az új termékek egyaránt segítettek.

Dolgozni kell az imidzsen

Európát rohamos gyorsasággal, néhány év alatt hódította meg az Acer, és a hazai piacon évek óta a legnagyobbak között található. Ennek ellenére a márka elismertsége érezhetően lemaradt a gyors siker mögött, amit az Acer hazai képviselői is érzékelnek. "Ezek az információk lassan jutnak el az emberekhez. Ez többek között a mi hibánk is lehetett" -- válaszolta Egri a HWSW kérdésére. "Van egy-két ember, köztük kereskedők, akiknek van egy fixa ideájuk, hogy mi a jó [...] mint például az a régi, hogy az Opel sohasem kop el. [...] Vannak prekoncepciók, melyeket az emberek próbálnak továbbörökíteni, és meggyőződésük, hogy csak [az egyik márka] a minőség. [Probléma az is,] mikor valaki nagy örömmel megvásárol egy 100 ezer forintos notebookot, hajlamos elvárni azt a megbízhatóság, minőséget, mint egy félmillióstól".

Egri bár hivatalos adatokat nem tudott mondani, szerinte a legtöbb ilyen kétkedő megdöbbenne, hogy az Acer laptopjai mennyire megbízhatóak. Ésszerű feltételezés is, hogy alacsony, de legalábbis meghibásodási rátával kell rendelkezniük, magyarázza, különben "egy vagyonba kerülne" a brnói szervizközpontba háztól házig szállítani a gépeket. Ehhez kapcsolódóan Egri azt is elmondta, hogy a 100-300 eurós szállítási költségekről, valamint a futárproblémákról szóló pletykák több mint alaptalanok. A problémával először az Acer magyar call centeréhez kell fordulnia az ügyfélnek, ahol jó pontossággal megállapítják, hardverhibáról van-e szó, mondta el a vezető. Amennyiben téves a diagnózis, akár a felhasználó tévedéséből, úgy többnyire akkor sem számláznak semmit, ha feltételezhetően jóhiszemű volt az ügyfél. Egri szerint két kezén meg tudja számolni, Magyarországra hány alkalommal számlázták ki a bruttó 6990 forintos szállítási díjat garanciális ügyintézéskor.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról