Szerző: Bányai György

2007. október 12. 11:24

Rég várt technikai részletek a Samsung apró UMPC-jéről

Fellebbent a fátyol a Samsung SPH-P9200 ultrahordozható gép technikai adatairól. Eddig csak azt lehetett tudni, hogy a közeljövőben piacra kerül, mostantól már azonban azt is, hogy mit tartalmaz a szétnytható billentyűzettel egybeépített gépház.

[HWSW] Fellebbent a fátyol a Samsung SPH-P9200 ultrahordozható gép technikai adatairól. Eddig csak azt lehetett tudni, hogy a közeljövőben piacra kerül, mostantól már azonban azt is, hogy mit tartalmaz a szétnytható billentyűzettel egybeépített gépház.

Szinte pontosan egy évvel ezelőtt jelentek meg az első híradások a Samsung jelenleg kapható Q1 sorozatától némiképp eltérő külsővel rendelkező UMPC-jéről, igaz, csak a külső kialakítást taglaló rövid sorok formájában. Amint az ismeretes, a fehér gépház alól egy kétrészes billentyűzet fordítható, majd hajtható ki, amely összecsukott állapotban a szokásos billentyűzet helyett médiavezérlő gombokat kínál. Most fény derült a technikai adatokra is, de a gép áráról továbbra sincs információnk, remélhetőleg ennek napvilágra kerüléséhez nincs szükség még egy évre.

Az 5 hüvelykes, érintésérzékeny, 800x480 képpont megjelenítésére alkalmas kijelzővel ellátott masina központi egysége megegyezik a korábbi OQO minigép 1 gigahertzes VIA C7-M processzorával, amely mellé a Samsung 512 megabájt memóriát társít, háttértárként pedig 30 gigabájtnyi merevlemezkapacitás áll a szolgálatunkra, amelyről gyári állapotban Windows XP operációs rendszer töltődhet be.


Az SPH-P9200-hoz kétféle akkumulátor kapcsolható, amelyekből a kisebb kapacitású változat 2,5 órányi, a nagyobb pedig 5 órányi üzemre lesz elegendő. A minigépet a tervezői mobil kapcsolattartásra tervezték, amely abból is látszik, hogy az 1,3 megapixeles webkamera mellett a HSDPA interneteléréshez szükséges SIM-kártya foglalatával is ellátták, illetve Wifi, WiMax vezérlővel egyaránt ellátták, bár a Bluetooth adóvevőt száműzték a listából.

A 144x107x28 milliméteres, 650 grammos géphez mellékelt portreplikátor a két extra USB kapun kívül VGA-kimenetet és Ethernet- csatlakozót is tartalmaz, de a tápegységgel is összeköthető, tehát a minigép akkumulátora a portreplikátoron keresztül is tölthető lesz.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról