Szerző: Bodnár Ádám

2007. szeptember 12. 15:21

Megkezdődött a munka a Microsoft és a Novell közös fejlesztőközpontjában

Megnyílt a Microsoft és a Novell közös fejlesztőközpontja a massachussettsi Cambridge-ben, a Novell főhadiszállásán. A két vállalat tavaly novemberben kötött stratégiai megállapodást, amelynek keretén belül a létesítmény felállításáról döntöttek, ahol a Microsoft Windows Server és a SUSE Linux Enterprise Server együttműködését javítják.

[HWSW] Megnyílt a Microsoft és a Novell közös fejlesztőközpontja a massachussettsi Cambridge-ben, a Novell főhadiszállásán. A két vállalat tavaly novemberben kötött stratégiai megállapodást, amelynek keretén belül a létesítmény felállításáról döntöttek, ahol a Microsoft Windows Server és a SUSE Linux Enterprise Server együttműködését javítják.

A Microsoft és a Novell közös fejlesztéseinek fókuszában a virtualizáció, a rendszerfelügyelet, valamint az Office és az OpenOffice kompatibilitása áll. A 230 négyzetméteres laborban mintegy 80 szerver található, részben két- és négymagos Intel processzorokkal, részben pedig kétmagos AMD lapkákkal. Egyelőre négyen dolgoznak a Microsoft és a Novell közös fejlesztőközpontjában, de az év végéig a létszám meg fog duplázódni.

Tom Hanrahan, a Microsoft linuxos együttműködésért felelős vezetője elmondta, a mérnökök azon fáradoznak majd, hogy a virtualizált környezetben vendégként futó operációs rendszerek jobban "szót értsenek" a hardverrel, ami a teljesítmény növekedéséhez vezet. Ennek keretében a Microsoft és a Novell fejlesztői azon dolgoznak, hogy a Windows úgy tudja kezelni a virtualizált Linux meghajtóit, mintha azok a sajátjai volnának, ezáltal nőhet a grafikus, diszk és I/O-teljesítmény. "A vállalati ügyfelek pont olyan együttműködő megoldásokat várnak el, amelyeken ebben a laborban dolgoznak" -- mondta Hanrahan.

Suzanne Forsberg a Novell részéről hozzátette, az együttműködés fontos területe a szabvány-alapú menedzsment alkalmazások kifejlesztése, amelyek segítségével a vegyes környezeteket üzemeltető ügyfelek egyszerűbben telepíthetik, frissíthetik és felügyelhetik a szervereiket. A megállapodás lényeges eleme, hogy a Novell eDirectory kompatibilis lesz a Microsoft Active Directoryval.

A tavaly ősszel aláírt megállapodás keretén belül a Microsoft ajánlani fogja ügyfeleinek a Novell SUSE Linuxot, amennyiben azok a nyílt forrású operációs rendszert szeretnék bevetni valamilyen feladatra. Ennek értelmében a Microsoft összesen 75 ezer kupont oszt szét az ügyfelei között, amelyek SUSE Linux Enterprise Server támogatásra vonatkoznak -- ezzel a redmondi cég lett az egyik legnagyobb SUSE Linux-vásárló.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról