Szerző: Bodnár Ádám

2007. augusztus 8. 12:35

Már a tesztelőknél van a Windows Vista és a Windows XP következő javítócsomagja

A Microsoft csendben kiadta a tesztelőknek a Windows XP harmadik és a Windows Vista első szervizcsomagjának előzetes (pre-beta) változatát, azonban továbbra sem tudni, hogy azok mikor lesznek széles körben elérhetők. A hivatalos kommunikáció szerint a Vista SP1 még az idén érkezik, a Windows XP SP3 pedig a jövő év első felére várható, ennél pontosabb dátumot a redmondiak mindeddig nem hoztak nyilvánosságra.

[HWSW] A Microsoft csendben kiadta a tesztelőknek a Windows XP harmadik és a Windows Vista első szervizcsomagjának előzetes (pre-beta) változatát, azonban továbbra sem tudni, hogy azok mikor lesznek széles körben elérhetők. A hivatalos kommunikáció szerint a Vista SP1 még az idén érkezik, a Windows XP SP3 pedig a jövő év első felére várható, ennél pontosabb dátumot a redmondiak mindeddig nem hoztak nyilvánosságra.

Lapunk információi szerint a Windows Vista SP1 nem hoz majd látványos változásokat, nem kerülnek a szoftverbe új funkciók, a Microsoft jószerivel csak a hibákat javítja, illetve felkészíti a Vistát a Windows Server 2008-cal történő zökkenőmentes együttműködésre. A Vista SP1 várhatóan mindössze 40-50 megabájt méretű lesz. Hogy a Windows XP SP3-ba mi kerül majd, arról még kevesebbet tudni, de közel hét évvel az operációs rendszer megjelenése után már nem kerül a szoftverbe új funkció.

Bár a legújabb asztali Windows lassan már fél éve a piacon van, elődje, a Windows XP továbbra is töretlenül népszerű, elsősorban a vállalatok körében, az ő számukra fontos lehet egy újabb javítócsomag. "Sok vállalat használ még XP-t, mielőtt Vistára váltana" -- mondta Samir Bhavnani, a Current Analysis kutatási igazgatója. "Szerintem sokan alulbecsülik, mennyi tesztelésre van szükség egy újgenerációs operációs rendszer bevezetése előtt. A Microsoft legjobb ügyfelei közül sokan még évekig nem állnak át Vistára."

Számos nagyvállalat jelezte, hogy a Vista bevezetésével megvárja az SP1 érkezését, valószínűleg ők továbbra is tartják magukat ehhez, és nem kezdik meg az új asztali operációs rendszer bevezetését a szervizcsomag megjelenése előtt. Ezért a Microsoft számára kulcsfontosságú, hogy az SP1 a lehető leghamarabb megérkezzen a piacra. A Citigroup egyik elemzője szerint ugyanakkor a vállalatok inkább a Windows Server 2008 megjelenéséhez fogják igazítani a Vista-bevezetéseket és emiatt a szervizcsomag érkezési időpontja nem annyira releváns.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról