Szerző: Bodnár Ádám

2007. július 19. 09:24

Az utóbbi évek egyik legjobb negyedéves teljesítményét mutatta be az IBM

Legjobb negyedéves növekedését érte el az IBM azóta, hogy Sam Palmisano 2002-ben a cég élére állt. A vállalat bevétele éves szinten 9 százalékkal bővült, nyeresége pedig 12 százalékkal nőtt a másidik negyedév során. A Nagy Kék jó teljesítményét elsősorban a szolgáltatásoknak és a szoftvereknek köszönheti, előbbi részleg 10 százalékos, utóbbi pedig 13 százalékos növekedést ért el. A befektetők elégedettek voltak, a cég papírjainak árfolyama a hírek nyomán 3 százalékot erősödött.

[HWSW] Legjobb negyedéves növekedését érte el az IBM azóta, hogy Sam Palmisano 2002-ben a cég élére állt. A vállalat bevétele éves szinten 9 százalékkal bővült, nyeresége pedig 12 százalékkal nőtt a másidik negyedév során. A Nagy Kék jó teljesítményét elsősorban a szolgáltatásoknak és a szoftvereknek köszönheti, előbbi részleg 10 százalékos, utóbbi pedig 13 százalékos növekedést ért el. A befektetők elégedettek voltak, a cég papírjainak árfolyama a hírek nyomán 3 százalékot erősödött.

A szoftverek és a szolgáltatások húzták az eredményeket

Az IBM a második negyedévben 23,8 milliárd dolláros forgalmat ért el, ez éves összehasonlításban 9 százalékos növekedésnek felel meg. A dollár gyengülése is közrejátszott a kékek nagyszerű teljesítményében, az árfolyamhatást korrigálva a bevétel növekedése mindössze 6 százalék volt. A Wall Streeten dolgozó elemzők átlagosan 23,1 milliárd dolláros forgalmat vártak, amelyet az IBM könnyedén túlszárnyalt. A nettó nyereség a tavalyi második negyedéves 2,02 milliárd dollárról 2,26 milliárdra nőtt. A negyedéves nyereséget 81 millió dollárral, részvényenként 5 centtel növelte a nyomtatási üzletág eladásából befolyó bevétel.

A Global Services divízió bevétele 10 százalékkal 8,8 milliárd dollárra emelkedett a negyedév során. A megkötött szolgáltatási szerződések összértéke 11,7 milliárd dollár volt, ez 22 százalékkal magasabb mint egy évvel korábban. Az IBM 116 milliárd dolláros szerződésállománnyal zárta a második negyedévet. A szoftverüzletág forgalma 13 százalékkal 4,8 milliárd dollárra emelkedett, elsősorban a köztesszoftverek (Lotus, Tivoli, WebSphere, Information Management Rational) 16 százalékos bevételnövekedésének köszönhetően. A WebSphere termékek forgalma 28 százalékkal ugrott meg, a Tivoli szoftverekből 33 százalékkal nagyobb bevételt ért el az IBM mint egy évvel korábban.

A hardverrészleg -- Systems and Technology üzletág -- bevétele 5,1 milliárd dollár volt a második negyedévben, ez éves szinten csupán 2 százalékos növekedést jelent, az árfolyamhatást kiszűrve pedig stagnálást. Elsősorban az x86-os szerverek fogytak jól, a System x termékcsalád forgalma 16 százalékkal nőtt, a UNIX-szerverek forgalma 7 százalékkal, a mainframe-eké pedig 4 százalékkal emelkedett a tavalyi második negyedévhez képest. A korábban AS/400 néven emlegetett System i szerverek iránti kereslet 15 százalékkal csappant meg. A tárolóeszközök forgalma 6 százalékkal nőtt, a szerződéses chipgyártásból származó bevétel pedig 9 százalékkal apadt.

A vártnál jobb éves nyereségre számítanak

Az IBM eredményei azt mutatják, hogy a nagyvállalatok és szervezetek továbbra is szívesen költenek informatikára még akkor is, ha a fogyasztói kereslet az utóbbi időben némileg csökkent az Egyesült Államokban. Mark Loughridge pénzügyi igazgató várakozásai szerint a Nagy Kék az idén 14-15 százalékos nyereségnövekedést vár, szemben a korábbi 13-14 százalékos előrejelzéssel.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról