Szerző: Bodnár Ádám

2007. május 17. 10:45

Microsoft: élet a Longhorn után

Már 2009-ben jön a Windows Server 2008 utóda, ami egy felfrissített, ráncfelvarott változat -- hangzott el a Microsoft WinHEC konferencián tegnap. A megjelenési dátumon kívül azonban egyelőre szinte semmit nem tudni a Windows Server 2008 R2-ről azon kívül, hogy csak 64 bites változatban lesz elérhető. Ennek megfelelően a Windows Server 2008 az utolsó Microsoft szerver operációs rendszer, amelyből még 32 bites kiadás is megjelenik.

[HWSW] Már 2009-ben jön a Windows Server 2008 utóda, ami egy felfrissített, ráncfelvarott változat -- hangzott el a Microsoft WinHEC konferencián tegnap. A megjelenési dátumon kívül azonban egyelőre szinte semmit nem tudni a Windows Server 2008 R2-ről azon kívül, hogy csak 64 bites változatban lesz elérhető. Ennek megfelelően a Windows Server 2008 az utolsó Microsoft szerver operációs rendszer, amelyből még 32 bites kiadás is megjelenik.

A Windows Server 2008 nyomán

Bill Laing, a Microsoft Windows Server termékekért felelős vezetője a WinHEC-en elmondta, a cég fejlesztői még gőzerővel dolgoznak a Windows Server 2008 utolsó simításain, hogy a szoftver az év végére elkészüljön. Ugyanakkor szinte kötelező jelleggel hozzátette, hogy a termék minősége a legfontosabb, így aztán addig nem jelenik meg az új operációs rendszer, amíg nem tesz eleget a legszigorúbb követelményeknek ezen a téren. Amennyiben a Windows Server 2008 megjelenése késedelmet szenved, az nyilván átírhatja a következő verziók bemutatásával kapcsolatos forgatókönyveket is.

Jövőre több szervertermék várható a Windows Server 2008 alapjaira építve, többek között egy kisvállalati szerver (kódnevén Cougar) és egy középvállalati megoldás (kódnevén Centro). Előbbi a Small Business Server új generációs kiadása a Longhorn alapjaira építve, olyan komponensekkel mint az Exchange Server 2007, a SharePoint Services, a System Center Essentials, a SQL Server és az ISA Server. A középvállalati Centróban -- amely várhatóan Midmarket Server néven lesz kapható -- ezeket a Forefront biztonsági megoldás egészíti ki. A Cougar és a Centro zárt bétatesztje már tavaly decemberben megkezdődött, mindkét termék csak 64 bites verzióban lesz kapható.

A Microsoft szerver operációs rendszereinél a menetrend nagyon egyszerű: négyévente jelenik meg új generációs termék, amelyet két év múlva követ egy frissített változat. A Windows Server 2003 frissítése, a Windows Server 2003 R2 2005-ben érkezett, amelyet az idei év végén vagy a jövő év elején követ majd a Windows Server 2008, amelyen felfrissített változata, az R2 jelen állás szerint 2009-ben esedékes. Az R2 változatok lényegesen többet nyújtanak egy egyszerű szervizcsomagnál, hiszen ilyenkor új funkciók is kerülnek az operációs rendszerbe.

Semmi hír a Vista utódáról

Ami a következő generációs asztali Windows érkezését illeti, arról lényegében egyetlen szó sem hangzott el a WinHEC-en, az előadások a Vistára koncentráltak. Elhangzott többek között, hogy a Vista már 1,9 millió különféle hardvert támogat, de van pár ezer olyan eszköz, amely még nem működik megfelelően, ezek okozzák a rendszerleállások, lefagyások 80 százalékát. Mike Nash, a Windows kliensekért felelős vezető szerint a cégnek és a hardvergyártóknak közösen kell dolgozniuk azon, hogy ezeket a problémákat mihamarabb megoldják.

A Microsoft következő asztali operációs rendszere a korábbi pletykák szerint 2009 táján érkezhet majd, képességeiről pedig egyelőre semmit sem tudni. Bill Gates egy, a Newsweek számára adott interjújában februárban még úgy foglalta össze a következő Windowst, hogy felhasználó-centrikusabb lesz. Ez alatt azt érti, hogy adatainkhoz, személyes beállításainkhoz bárhonnan hozzáférhetünk majd az interneten keresztül is. A következő Windows jelentős továbblépés lesz a kézírás- és beszédfelismerés területén is, ami segíteni fogja a tábla PC-k terjedését is.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról