Szerző: Bodnár Ádám

2007. március 29. 10:03

Ütős fegyverek az Intel kezében: részletek a Penryn és Nehalem processzorokról

Az Intel tegnap fellebbentette a fátylat két következő processzorgenerációjának részleteiről. Steve Smith, a Digital Enterprise Group vezetője bemutatta a vállalat első 45 nanométeres csíkszélességű chipjének, az idén megjelenő Penrynt, valamint a következő generációs mikroatechitektúrára épülő, 2008-ra ígért Nehalemet.

[HWSW] Az Intel tegnap fellebbentette a fátylat két következő processzorgenerációjának részleteiről. Steve Smith, a Digital Enterprise Group vezetője bemutatta a vállalat első 45 nanométeres csíkszélességű chipjének, az idén megjelenő Penrynt, valamint a következő generációs mikroatechitektúrára épülő, 2008-ra ígért Nehalemet.

A Penrynről lapunk hasábjain már többször esett szó, ez a processzor lényegében nem más mint a Core 2 fejlettebb, 45 nanométeres csíkszélességgel előállított változata. Smith elmondása szerint a vadonatúj 45 nanométeres gyártástechnológiában bevezetett eljárások lehetővé teszik az Intel számára egy energiahatékonyabb chip kifejlesztését, amely ráadásul jóval magasabb órajelek elérésére képes mint a Core 2. A nagyobb teljesítményhez hozzájárul még a nagyobb gyorsítótár és a gyorsabb rendszerbusz is. Az Intel előrejelzése szerint a Penryn azonos órajelen 20-40 százalékkal is gyorsabb lehet a jelenlegi Core 2 generációnál.

A 45 nanométeres gyártástechnológiának köszönhetően a kétmagos Penryn csupán 107 négyzetmilliméter méretű, noha a 6 megabájt másodszintű gyorsítótár miatt 410 millió tranzisztort tartalmaz. A jelenleg 65 nanométeres csíkszélességgel gyártott Core 2 Duo 291 millió tranzisztorból áll, a 4 megabájt L2 cache-t tartalmazó változat 143 négyzetmilliméter.

Újdonságok a Penrynben

A Penryn tervezői számos új megoldást vetettek be az energiahatékonyság és a teljesítmény növelése érdekében Az egyik ilyen az SSE4 utasítások implementálása, amelyek többek között multimédiás, matematikai és keresési funkciókat hivatottak gyorsítani. A gyártástechnológia fejlesztéseknek köszönhetően a másodszintű gyorsítótárak is növekedtek, két magra már 6 megabájt megosztott L2 cache jut. További, a teljesítményt fokozó újítás az osztásokat végző logika áttervezése, az új, Radix-16 nevű megoldás órajelenként már nem 2, hanem 4 bit feldolgozására képes. Az Intel szakemberei szerint ennek köszönhetően az osztások átlagosan kétszer gyorsabban futnak le. A rendszerszintű teljesítményt a front side bus órajelének további emelésével növeli a Penryn, egyes változatok esetében ez 1600 MHz lesz.

A figyelemre méltó fejlesztés az energiatakarékosság terén a Deep Power Down technológia megjelenése a mobil változatokban. Ebben az állapotában a processzormagban nem csak az órajel továbbítása szűnik meg, hanem még az első- és másodszintű cache-ek is kikapcsolnak, a tápfeszültség és a fogyasztás pedig az aktív állapotban a töredékére esik vissza. A Penryn mobil változatainak további újdonsága az Enhanced Dynamic Acceleration Technology, amely lényegében azt teszi lehetővé, hogy amíg az egyik processzormag kihasználatlanul "alszik", addig a másik magasabb órajelen működhessen, természetesen a processzor maximális teljesítményfelvételének és hőleadásának figyelembe vételével.

A Penryn alapjaira összesen hat processzorcsalád épül majd az Intel tervei szerint, amelyek összesen tíz változatban lesznek hozzáférhetők. A négymagos változatok a jelenleg elérhető Core 2 Quadhoz és Xeonhoz hasonlóan modulárisak lesznek, azaz az Intel két darab kétmagos chipet tokoz majd egybe. A vállalat által nyilvánosságra hozott információk szerint a Penryn mobil változata kétmagos kivitelben készül, összesen 6 megabájt L2 cache-sel, ugyanennyi gyorsítótár lesz a kétmagos asztali és szerverváltozatokban is. A négymagos chipekben 2x6, azaz összesen 12 megabájt lesz az L2 cache mérete.

A négymagos asztali verziók órajele a tervek szerint meghaladhatja a 3 GHz-es is, bár a csúcsváltozatoknál már 130 watt körüli TDP-ről beszél az Intel. A kétmagos chipek fogyasztása továbbra is 65 watt marad. Az új négymagos Xeonok 50, 80 és 120 watt TDP-jű verziókban lesznek elérhetők, míg a kétmagos változatok 40, 65 és 80 wattos TDP-vel rendelkeznek kiviteltől függően. Az új Xeonok foglalat-kompatibilisek lesznek a jelenlegi generációval, bár a maximális teljesítmény eléréséhez új, 1600 MHz-es front side buszt támogató chipset szükséges.

Nehalem: CSI, Hyper-Threading, integrált grafika

Smith beszélt az Intel következő nagy dobásáról, a Nehalem kódnevű architektúráról is, amely legkorábban 2008-ban mutatkozhat be. A Nehalem legfontosabb újdonsága, hogy végre integrált memóriavezérlőt tartalmaz, illetve a korábban CSI (Common System Interface) néven ismert rendszerbuszhoz csatlakozik -- addigra várhatóan ezt használja majd az Itanium termékvonal is. Az architektúrát úgy tervezték meg, hogy a lehető legegyszerűbben lehessen a piaci igényeknek megfelelő változatokat létrehozni, így csak üzletpolitikai kérdés, hogy egy processzorban 1 vagy 8 mag van, mekkora a gyorsítótár vagy hogy hány memóriavezérlő kerül bele. A Nehalem asztali és mobil változataiba már grafikus vezérlőt is képes integrálni az Intel.

Ez azt jelenti, hogy a tervezőmérnökök ezekből az építőelemekből dolgozva könnyen és gyorsan hozhatnak létre mobil, asztali és szerverprocesszorokat, amelyek feladataihoz szinte tetszőlegesen kombinálhatják a processzormagokat, memóriavezérlőket és a grafikus egységet. Az új architektúrában visszaköszön majd a két programszál párhuzamos futtatását lehetővé tevő Hyper-Threading technológia, így a nyolcmagos csúcsváltozatok 16 szálat képesek kezelni egyszerre.

Véleménye van?

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról