Szerző: Bodnár Ádám

2007. február 8. 14:37

Windowsról Red Hat Enterprise Linuxra váltanak a Svéd Fegyveres Erők

Windows NT operációs rendszert futtató szerverekre Red Hat Linuxot telepítenek a Svéd Fegyveres Erőknél, a későbbiekben pedig megfontolják a Linux szélesebb körű bevezetésének lehetőségét is.

[HWSW] Windows NT operációs rendszert futtató szerverekre Red Hat Linuxot telepítenek a Svéd Fegyveres Erőknél, a későbbiekben pedig megfontolják a Linux szélesebb körű bevezetésének lehetőségét is.

"Most, amikor akkora a felhajtás egyes zárt forrású operációs rendszerek megjelenése körül, a Svéd Hadsereg azon döntése, hogy szervereit Microsoftról nyílt forrásra állítja át, egyértelműen annak a bizonyítéka, hogy a nyílt forrású szoftverek rugalmasak és biztonságosak" -- mondta Werner Knoblich, a Red Hat európai vezetője, aki hozzátette, hogy a hadsereg csak az egyik Red Hat felhasználó a közszférából Svédországban és az eddigi sikerek alapján a cég arra számít hogy operációs rendszere még szélesebb körben elterjed majd kormányzati körökben.

Egy, az Európai Bizottság megrendelésére nemrég készült tanulmány szerint Európa közszektora élen jár a nyílt forrású szoftverek bevezetésében: a 2005-ben világszerte indított korányzati open source projektek fele európai. A jelentés szerint az európai hivatalokban a legnépszerűbb nyílt forrású szoftver a Linux, ezt használják a legtöbb helyen, majd a MySQL és az Apache következik, ami alátámasztja, hogy a nyílt forrású megoldások a szerver-környezetben lényegesen népszerűbbek mint az asztali gépeken. A legnépszerűbb nyílt forrású asztali alkalmazás a tanulmány alapján a Mozilla (Firefox) böngésző, valamint az OpenOffice.org irodai szoftvercsomag.

Jelenleg a svéd hadsereg több mint 200 szerverén használ Red Hat Linuxot saját fejlesztésű alkalmazásai alatt, a mostani döntés nyomán azonban gyakorlatilag a teljes központi infrastruktúrát Linuxra állítják át. A hivatalos indoklás szerint a legfontosabb érv a Red Hat Enterprise Linux mellett a biztonság volt, azonban fontos szerepet játszott a döntésben hogy a meglevő alkalmazások is Red Hat Linuxon futnak.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról