Szerző: Bodnár Ádám

2006. október 20. 08:45

Két év múlva várható a Windows XP harmadik szervizcsomagja

A Microsoft 2008-ra halasztotta a Windows XP harmadik javítócsomagjának, a Service Pack 3-nak a megjelenését. A hamarosan kifutó asztali Windowshoz 2004 szeptemberében, azaz több mint két éve jelent meg az utolsó javítócsomag, az SP3 munkálatai azonban megtorpantak, a fejlesztőket átvezényelték a Vista befejezésére. A Microsoft idén januárban még azt közölte, a Windows XP SP3 már 2007 második felében megjelenhet, most azonban 2008-ra tolták el a premiert.

[HWSW] A Microsoft 2008-ra halasztotta a Windows XP harmadik javítócsomagjának, a Service Pack 3-nak a megjelenését. A hamarosan kifutó asztali Windowshoz 2004 szeptemberében, azaz több mint két éve jelent meg az utolsó javítócsomag, az SP3 munkálatai azonban megtorpantak, a fejlesztőket átvezényelték a Vista befejezésére. A Microsoft idén januárban még azt közölte, a Windows XP SP3 már 2007 második felében megjelenhet, most azonban 2008-ra tolták el a premiert.

A Windows XP operációs rendszert a Microsoft a múlt hét óta már csak a második szervizcsomaggal együtt támogatja, így felhasználóknak mindenképp frissíteniük kell az SP2-re, amennyiben továbbra is szeretnének frissítéseket letölteni. A Windows XP SP1 2002. szeptember 9-én jelent meg és az addig elérhetővé tett összes hibajavítást tartalmazta a Windows XP-hez, szám szerint több mint 300-at. Októberben az SP1 magyarul is elérhetővé vált.

A Windows XP SP2-t két évvel később, némi késés után 2004 szeptemerében adta ki a Microsoft, a csomag a hibajavítások mellett leginkább biztonsággal kapcsolatos javításokat tartalmazott. Egyelőre nem tudni, a Windows XP SP2-t meddig támogatja a redmondi cég, valószínűleg még jó ideig, ugyanis a legtöbb vállalatnál még jó ideig az XP marad az igásló annak ellenére, hogy januárban érkezik a következő generációs asztali Windows, a Vista.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról