Szerző: Bodnár Ádám

2006. október 18. 09:00

Intel: túl a nehezén?

Végre jó hírrel szolgált a befektetőknek az Intel, a világ legnagyobb chipgyártójának harmadik negyedéves eredményei némileg felülmúlták az előrejelzéseket, bár bőséggel elmaradtak a tavalyi év azonos időszakának mutatóitól.

[HWSW] Végre jó hírrel szolgált a befektetőknek az Intel, a világ legnagyobb chipgyártójának harmadik negyedéves eredményei némileg felülmúlták az előrejelzéseket, bár bőséggel elmaradtak a tavalyi év azonos időszakának mutatóitól.

Kisöpörték a padlást és a pincét

A szeptember 30-án zárult negyedévben az Intel 8,7 milliárd dolláros bevétel mellett 1,3 milliárd dolláros, részvényenként 22 centes nettó nyereséget ért el. A Thomson First Call által megkérdezett elemzők 8,6 milliárdos forgalmat és részvényenként 18 centes eredményt vártak. A mutatók természetesen felülmúlták a hagyományosan gyenge második negyedéves számokat, azonban messze elmaradtak a tavalyi harmadik negyedév adataitól: a bevétel 12 százalékkal, a nyereség pedig 35 százalékkal apadt egy év alatt.

Paul Otellini elnök-vezérigazgató az elemzők az eredmények kapcsán elmondta, a vállalat a tervek szerint halad az elkezdett átszervezéssel, amelynek keretén belül már korábban eladtak több, a fő tevékenységhez nem tartozó részleget, illetve mintegy 10 ezer alkalmazottat bocsátanak el. A második negyedév végén az Intelnek még 102 ezer dolgozója volt, ez szeptember végére 99 ezerre csökkent, az év végére 95 ezer, 2007 közepére pedig 92 ezer alkalmazottal számol a cég. Az elemzők által figyelt egyik legfontosabb mutató, a bruttó haszonrés 49 százalék volt a harmadik negyedévben, szemben a tavalyi 60,1 százalékkal.

A bruttó eredményhányad ilyen visszaesésének oka egyrészt az AMD térnyerése, másrészt az Intel nyár végén végrehajtott árcsökkentése, amivel helyet csinált a vadonatúj Core 2 Duo és Xeon processzorainak. Otellini elmondása szerint valószínűleg az Intel történetének legnagyobb árcsökkentését hajtották végre, hogy kisöpörjék a kifutó Pentiumokból és Xeonokból felhalmozott készleteket, ami meg is hozta az eredményt: a processzorok darabszám szerinti forgalma nőtt, összértékük azonban visszaesett. A lépés a Digital Enterprise Groupot érintette legérzékenyebben, itt a Xeonok és Itaniumok eladásából származó bevétel 1,4 milliárd dollárral esett vissza, az üzemi eredmény pedig 1,3 milliárd dollárral csökkent.

Dübörög a Core

Az Intel júniusban kezdte meg új Xeonjainak szállítását, majd júliusban és augusztusban dobta piacra a Core 2 Duo asztali és mobil változatát. A szeptemberben San Franciscóban rendezett Intel Developer Forumon Otellini elmondta, három hónap alatt egymillió új Xeont szállítottak le, Core 2 Duóból pedig két hónap alatt ötmillió fogyott. A vállalat elnök-vezérigazgatója tegnap úgy nyilatkozott, elégedettek az új Xeon és a mobil Core 2 Duo forgalmával, az új generációs asztali chip azonban némileg rosszabbul teljesített a piacon a vártnál.

Ennek oka azonban az, hogy az Intel szeptember végéig adós volt az új processzort támogató, integrált grafikus maggal szerelt G965 alaplapi chipkészlettel, amelyre a legtöbb PC-gyártó a core 2 duós konfigurációit építi. Otellini elmondása szerint a Broadwater kódnevű chipset szállítási problémái mára megoldódtak, a termék megfelelő mennyiségben elérhető az összes PC-gyártó számára. A negyedik negyedévben így a forgalom további erősödését várják az Intelnél, 9,1 és 9,7 milliárd dollár közötti bevételre számítva. A vállalat sosem tesz közzé a nyereségre vonatkozó prognózist.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról