Szerző: Bodnár Ádám

2006. szeptember 27. 11:19

Kínai mobiltelefon a Vodafone kínálatában

Belsős források szerint a Vodafone napokon belül bemutatja első saját márkás mobiltelefonját, amelyet a kínai Huawei gyárt a brit szolgáltató részére. A kínai cég 1995-ben kezdte meg az UMTS technológiával kapcsolatos fejlesztéseket és végül 2005 tavaszán dobta piacra első 3G mobiltelefonjait.

[HWSW] Belsős források szerint a Vodafone napokon belül bemutatja első "saját márkás" mobiltelefonját, amelyet a kínai Huawei gyárt a brit szolgáltató részére. A kínai cég 1995-ben kezdte meg az UMTS technológiával kapcsolatos fejlesztéseket és végül 2005 tavaszán dobta piacra első 3G mobiltelefonjait.

A világ legnagyobb mobilszolgáltatója és Kína első számú távközlési berendezésgyártója idén februárban írt alá öt évre szóló megállapodást, amelynek keretén belül a Huawei 3G mobiltelefonokat gyárt a Vodafone részére, amelyeket az a saját márkaneve alatt hoz forgalomba. A hírek szerint a Vodafone által 21 országban, köztük Magyarországon is bevezetésre kerülő első készüléket a legújabb trendeknek megfelelően zenelejátszóként is lehet majd használni.

Japánban már régóta bevett szokás a mobiltelefonos szolgáltatók között, hogy a készülékeket saját márkanevük alatt dobják piacra, Európában és az Egyesült Államokban egyelőre ez a gyakorlat még nem terjedt el. Ugyanakkor már hazánkban is előfordult, hogy egyes készülékek kizárólag egyik vagy másik szolgáltató kínálatában voltak fellelhetők, ezeket egyedi menüvel és funkciókkal, előre telepített tartalmakkal kínálták.

Ezen az úton továbblépve a következő logikus lépést a saját márkás mobiltelefonok piacra dobása jelentheti. Az ilyen eszközök már a kezdettől az adott szolgáltató igényei szerint készülhetnek, ráadásul lényegesen olcsóbbak lehetnek a nagy gyártók mobiltelefonjainál, így kedvezőbb áron kerülhetnek piacra, másrészt lehetőséget adnak a szolgáltatóknak, hogy jobb alkupozícióba kerüljenek a gyártóknál, és jobb árakat harcoljanak ki maguknak.

A Vodafone szerint a Huawei által részükre legyártott készülék mintegy 30 százalékkal kerül kevesebbe, mint egy hasonló kategóriás "márkás" mobil. Bár a vevők jelentős része a mobiltelefon kiválasztásánál nagy hangsúlyt fektet a márkanévre, így a saját márkás készülékek kezdetben csak korlátozott sikerre számíthatnak, a Vodafone előrejelzése szerint a kínálatában egy év múlva is csak 3-5 százalékos részesedéssel szerepelnek majd az ilyen telefonok. Hosszabb távon azonban egyértelmű, hogy a szolgáltatók saját márkás telefonjai komoly piaci részesedést vehetnek el az olyan gyártóktól, mint a Nokia, a Motorola vagy a Sony Ericsson.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról