Szerző: Bizó Dániel

2006. szeptember 27. 15:05

A bíróság elutasította az AMD Intel-ellenes keresetének nagy részét

[The Wall Street Journal/HWSW] Mint ismert, az AMD, a világ második legnagyobb processzorgyártója trösztellenes keresetet nyújtott be az Intel ellen, azt állítva, hogy az visszaélt piaci erőfölényével, és törvénytelen eszközökkel gátolta a versenytársak térnyerését. A vállalat tavaly nyáron indította meg jogi offenzíváját Delaware állam szövetségi bíróságán. Most a bíróság, igazat adva az Intelnek, jelentősen leszűkítette a kereset hatókörét.

[The Wall Street Journal/HWSW] Mint ismert, az AMD, a világ második legnagyobb processzorgyártója trösztellenes keresetet nyújtott be az Intel ellen, azt állítva, hogy az visszaélt piaci erőfölényével, és törvénytelen eszközökkel gátolta a versenytársak térnyerését. A vállalat tavaly nyáron indította meg jogi offenzíváját Delaware állam szövetségi bíróságán. Most a bíróság, igazat adva az Intelnek, jelentősen leszűkítette a kereset hatókörét.

Törvénytelen versennyel vádolják az Intelt

Az AMD tavaly júniusban fordult bírósághoz egy 48 oldalas panasszal, melyben azt taglalja hosszadalmasan, konkrét eseteket citálva, hogy az Intel milyen törvénytelen és tisztességtelen módszerekkel igyekezett védeni piaci pozícióit. A chipgyártó szerint ezek közé tartozott a versenyellenes diszkontárazás, mely forgalmazónként egyedileg határozta meg azt a mennyiséget, amely után visszatérítéseket és marketingtámogatásokat fizet. Ezzel biztosította, hogy ezek a küszöbök egy-egy forgalmazó várható volumenének 90, 95, vagy akár 100 százaléka közelében legyenenek, kiszorítva ezzel más gyártók chipjeit a kínálatból.

Az AMD ezenkívül azt állítja, hogy az Intel folyamatosan sakkban tartotta az iparág szereplőit, szóbeli fenyegetésekkel tántorítva el azokat attól, hogy az AMD chipjeit alkalmazzák. Elemzők szerint a kereset kiterjedt volta miatt a fél iparágat be kell vonni a bizonyítékgyűjtésbe, mely folyamat évekig is eltarthat, és a jogtörténelem egyik legnagyobb dokumentum-felhalmozásához is vezethet.

Globális piac

Az egész iparágat érintő hercehurca egyben azt is jelenti, hogy földrajzilag is kiterjedt az AMD által benyújtott kereset, az Egyesült Államokon kívül még számos ország piacán való működést érint. Ez az az aspektus, melyet az Intel jogászai tűz alá vettek, vitatva azt, hogy egy amerikai bíróság bármiféle jogkörrel rendelkezne más országokban folyó tevékenységekkel, így a brit, német vagy a japán leányainak működésével kapcsolatban.

Az Intel rámutatott: az AMD Németországban gyártja chipjeit, és Malajziában, Szingapúrban és Kínában kerülnek tesztelésre, tokozásra és végső beépítésre számítógépekbe, vagy kerül termékként a piacra. Amerikai szemmel tömören: az AMD olyan károkat akar amerikai bíróságon bizonyítani, melyek a külföldön gyártott termékeinek külföldi eladásaival kapcsolatosak.

A felperes chipgyártó ugyanakkor úgy érvelt, hogy a processzorpiac globális, nem lehet elszigetelten kezelni az eseményeket, és semmiféle külföldi üzletről nem esett szó. A kerületi bíró, Joseph Farnan azonban úgy látta, hogy az AMD nem tudta megfelelően bizonyítani, hogy az Intel állítólagosan tisztességtelen külföldi magatartása közvetlen, jelentős vagy bármiféle előrelátható hatással lenne az Egyesült Államok piacára.

Letámadás

Az AMD ugyan több más országban, köztük Japánban, Dél-Koreában és kollektíven az Unió tagországaiban is panaszokat, kereseteket nyújtott be, a jogi eljárás ezzel rendkívül elnyúlhat, ráadásul ha földrajzilag elszigetelődnek az egyes perek, akkor az nagymértékben megnehezítheti a vállalat számára, hogy jogilag bármit is bizonyítani tudjon. Elemzők felhívják a figyelmet rá, hogy az AMD még sosem tudott jelentős jogi sikert elérni az Intellel szemben, az évtizedek óta folyó próbálkozások ellenére sem.

Az Intel elismerte, hogy agresszívan versenyez, ugyanakkor tagadja a törvénytelenséget. Az óriásvállalat válaszában azon véleményének adott hangot, hogy az AMD saját stratégiai hibáinak keres bűnbakot. Ezen alapvető hibák közé tartoznak többek között az elégtelen félvezetőipari beruházások, valamint a notebookok felé mutató trend elmulasztása.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról