Szerző: Bizó Dániel

2006. szeptember 12. 16:24

Kockázati befektető veheti meg a Freescale Semiconductort

[The New York Times/HWSW] A technológiai szektor eddigi történelmének legnagyobb kivásárlása van kilátásban, amennyiben a Freescale Semiconductor megegyezik a magántőke társaságok egyikével. A neves New York Times (NYT) úgy tudja, hogy a világ tizedik legnagyobb félvezetőgyártója egymással versenyezteti a befektetőket, és a licit már elérte a 16 milliárd dollárt, így az összeg már csak ennél feljebb kúszhat.

[The New York Times/HWSW] A technológiai szektor eddigi történelmének legnagyobb kivásárlása van kilátásban, amennyiben a Freescale Semiconductor megegyezik a magántőke társaságok egyikével. A neves New York Times (NYT) úgy tudja, hogy a világ tizedik legnagyobb félvezetőgyártója egymással versenyezteti a befektetőket, és a licit már elérte a 16 milliárd dollárt, így az összeg már csak ennél feljebb kúszhat.

Cégeket adnak-vesznek

A magántőke társaságok olyan cégek, melyek nyugdíj- és befektetési alapokon, valamint banki hiteleken keresztül akár több tízmilliárdos készpénzállományra tesznek szert, melyet szó szerint vállalatok adás-vételével forgatnak. Cégeket, vagy azok egyes részeit vásárolják fel annak reményében, hogy azokon valamilyen módon később nyereséggel képesek túladni -- gyengén teljesítő üzletmenet esetében sokszor kíméletlen átszervezéseket, leépítéseket és feldarabolásokat követően. A magántőkés ajánlatok nem egy esetben túllicitálják a szakmai befektetőket is, amelyek képtelenek versenyezni pénzügyi erőben és kockázatvállalásban.

Elemzők szerint a magántőke-társaságok figyelme azért fordult a korábban messziről elkerült technológiai szektor irányába, mivel az az utóbbi évek során konszolidálódott, érettebbé vált mind piaci, mind vállalatirányítási oldalról, csökkentve az erre a területre jellemző kockázatokat, miközben továbbra is jelentős növekedési potenciállal, sok esetben vastag pénztárcával bírnak.

A Motorola félvezetőgyártó részlege volt

A Freescale a Motorola által két éve leválasztott félvezetőgyártásából alakult meg, élén egy korábbi IBM-es veteránnal. A beágyazott környezetbe szánt kommunikációs és szenzorchipeket előállító vállalat önállósodását követően igen hamar magára talált, és folyamatosan javuló pénzügyi teljesítményt tud felmutatni egy intenzív versenyt támasztó környezetben, ahol az ellenfelek a Texas Instruments, az NEC vagy a Samsung. A Freescale tavaly 5,8 milliárd dolláros árbevétel mellett közel 1 milliárdnyi üzemi eredményt tudott felmutatni. A felvásárlás hírének hatására a vállalat papírjainak árfolyama a hétfői kereskedésben 20 százalékkal ugrott meg.

A Freescale chipjei többek között a volt anyavállalat Motorola mobiljaiban, a Sony Ericsson készülékeiben, háztartási berendezésekben, a Cisco egyes routereiben, valamint több autógyártó járművében találhatóak meg, így például a BMW, a Ford vagy a General Motors által forgalmazott gépkocsik elektronikája is alkalmazza a vállalat lapkáit.

Az NYT szerint a licitáláson megjelent az a Kohlberg Kravis Roberts & Co és a Silver Lake Partners konzorcium (KKR), amely nemrég vásárolta meg a Philips Semiconductorst is, 4,4 milliárd dollárért a tulajdonrész 80 százalékát, valamint átvállalta a vállalat hiteleit. Amennyiben a KKR-csoport teszi meg a Freescale iránti nyertes ajánlatot, úgy nemcsak a technológiai ipar történetének legnagyobb kivásárlása valósulhat meg (a korábbi csúcs a szintén a KKR által jegyzett 11,3 milliárd dollárs SunGuard felvásárlás), hanem elképzelhető, hogy a szinergiákat kiaknázva egyesíteni próbálja azt majd a Philips volt félvezetőgyártó részlegével -- nyilvánvalóan elsősorban költségcsökkentési célzattal, valamint erősíteve a félvezetőipari kutatás-fejlesztés területén.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról