Szerző: Bodnár Ádám

2006. szeptember 8. 12:54

Pocsék negyedév várható az ATI-nál

A korábban várt 620-660 millió dollár helyett mindössze 520 millió dolláros bevételt ért el augusztus 31-én zárult negyedik negyedévében az ATI Technologies -- közölte előzetes becsléseit a vállalat. A végleges mutatókat október elején teszik majd közzé.

[HWSW] A korábban várt 620-660 millió dollár helyett mindössze 520 millió dolláros bevételt ért el augusztus 31-én zárult negyedik negyedévében az ATI Technologies -- közölte előzetes becsléseit a vállalat. A végleges mutatókat október elején teszik majd közzé.

A hivatalos tájékoztatás szerint a gyenge eredmények oka, hogy drámaian visszaesett az Intel processzorokat támogató alaplapi chipkészletek forgalma, ez minden bizonnyal annak köszönhető, hogy az Intel legnagyobb riválisa, az AMD júliusban bejelentette az ATI felvásárlását. A grafikus chipeket fejlesztő kanadai cég szerint a mobil eszközökbe szánt lapkáinak forgalma is lassult, mivel az egyik jelentős gyártópartnerénél beragadtak a készletek.

Pletykák szerint az AMD által birtokolt ATI már egyáltalán nem fogja támogatni az Intel platformot, az eddig még piacra nem került alaplapi chipkészleteket egyszerűen törölték a cég terméktervéből. A kínai nyelvű Commercial Times, valamint a Hong Kong-i HKEPC is úgy tudja, hogy az eredetileg jövő év második felére várt inteles chipkészletek, az RD700, RS700 és RC710 fejlesztését leállították. A HKEPC úgy véli, hogy a jövő évre elejére ütemezett RC610 chipset megjelenése valószínű, ugyanakkor az lehet a vállalat utolsó inteles terméke.

Az előző negyedéves jelentésből kiderül, az alaplapi chipkészletek teszik ki a cég forgalmának mintegy 25 százalékát, a mobil eszközökbe szánt grafikus lapkák pedig a bevétel ötödét termelik ki. Az ATI bejelentését az AMD-papírok is megszenvedték, a második legnagyobb processzorgyártó részvényárfolyama a hír után 3,6 százalékkal esett vissza tegnap.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról