Szerző: Bodnár Ádám

2006. augusztus 11. 09:52

Rekordbevétel és könyvelési visszásságok az NVIDIA-nál

Erős negyedéven van túl az NVIDIA, a vállalat részvényeinek árfolyama mégis 8 százalékkal csökkent tegnap, amikor a cég bejelentette hogy vizsgálatot indít a részvényopciók elkönyvelésének dátumozásával kapcsolatban. Az NVIDIA mindazonáltal hangsúlyozta, hogy a vizsgálat eredménye nem fogja befolyásolni a korábban már nyilvánosságra hozott eredményeket, a jelenlegi negyedévben azonban ezzel kapcsolatban egyszeri költségek kerülhetnek elkönyvelésre.

[HWSW] Erős negyedéven van túl az NVIDIA, a vállalat részvényeinek árfolyama mégis 8 százalékkal csökkent tegnap, amikor a cég bejelentette hogy vizsgálatot indít a részvényopciók elkönyvelésének dátumozásával kapcsolatban. Az NVIDIA mindazonáltal hangsúlyozta, hogy a vizsgálat eredménye nem fogja befolyásolni a korábban már nyilvánosságra hozott eredményeket, a jelenlegi negyedévben azonban ezzel kapcsolatban egyszeri költségek kerülhetnek elkönyvelésre.

Mi történhetett?

Botrányszagú a levegő az amerikai pénzügyi világban, ahogy az utóbbi hetekben számos informatikai vállalatnál -- köztük van Steve Jobs mindkét cége, az Apple és Pixar, a Juniper, a Cablevision, a Marvell, az RSA Securities, a VeriSign, a Rambus -- derült fény a részvényopciók elkönyvelésével kapcsolatos visszásságokra. Az amerikai Értékpapírpiaci- és Tőzsdefelügyelet nem kevesebb mint 80 vállalatnál indított vizsgálatot az esetleges könyvelési szabálytalanságok feltárására, számos vállalat pedig ezt megelőzve önként kezdett vizsgálódásba.

A vezetőknek, alkalmazottaknak juttatott részvényopciókkal kapcsolatos manipulációknak két fajtája terjedt el, immár nyugodtan kijelenthető, hogy széles körben. Az egyik a visszadátumozás, amikor egy részvényopció a ténylegesnél korábbi dátummal kerül elkönyvelésre, amikor a papírok még kevesebbet értek. Ezzel a módszerrel a vezetőket, dolgozókat azonnali nyereséghez lehet juttatni. Ez a gyakorlat önmagában még nem is törvénytelen, amennyiben az összes részvényest és a hatóságokat is értesítik, illetve a módosított dátumozással kapcsolatban felmerült, azonnal jelentkező nyereséget elkönyvelik.

Hogy a visszadátumozás mennyire elterjedt, azt jól mutatja az Indiana Egyetem két pénzügyi professzora, Erik Lie és Randall Heron tanulmánya, akik 1996 és 2005 között az Értékpapírpiaci- és Tőzsdefelügyelethez benyújtott nyilvános dokumentumokban vizsgálták meg összesen közel 40 ezer vezetői részvényopció-juttatásait és azok időpontját. A szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy ezek 18,9 százaléka minden valószínűség szerint manipulált, visszadátumozott.

A részvényopciók manipulációjával kapcsolatos másik elterjedt szokás az ún. előfeszítés ("spring-loading"). Ez azt a gyakorlatot takarja, amikor a vállalatnál egy nagyobb, várhatóan pozitív kicsengésű, a részvényárfolyamra jótékony hatással levő hír bejelentése (pl. új termék, erős negyedéves eredmények) előtt juttanak részvényopciókhoz vezetőket. Az Apple-nél indított vizsgálat számos olyen esetre derített fényt, amikor a cég felsővezetői röviddel az erős negyedéves eredmények bejelentése előtt jutottak részvényopciókhoz és egyik esetben például pár óra alatt több mint 7,5 millió dollárt kerestek.

Rekordbevétel az NVIDIA-nál

Az NVIDIA közölte, hogy önkéntes vizsgálatot indított, amelyet független jogi szakértők bevonásával folytat le. A vizsgálat lezárásáig a vállalat elhalasztotta teljes pénzügyi jelentésének közzétételét, a vállalat mindössze annyit közölt, hogy a június 30-án véget ért negyedévében a bevétel 20 százalékkal 687,5 millió dolláros rekordszintre nőtt, ami meghaladta az előrejelzéseket. A jelenlegi negyedévben a forgalom további 8-10 százalékos emelkedésére számít az NVIDIA.

Jen-Hsun Huang elnök-vezérigazgató a cég által kiadott közleményben elmondta, egyaránt erőteljes volt a növekedés az asztali gépekbe, notebookokba és mobil eszközkbe szánt grafikus chipek szegmensében. A jelentésből kiderül, hogy a noteszgépekbe szánt GeForce Go termékvonal bevétele új rekordot döntött, az NVIDIA pedig 24-ről 37 százalékra növelte részesedését a diszkrét mobil grafikus chipek szegmensében. A Quadro termékvonalon elért bevétel 27 százalékkal nőtt és rekordot döntött. zintén rekordot döntött az nForce chipkészletek forgalma, amelyek ma már az AMD64 szegmensben 52 százalékos piaci részesedéssel bírnak.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról