Szerző: Bodnár Ádám

2006. augusztus 2. 10:23

Öt Opteron-alapú szervert jelentett be az IBM

Három évvel ezelőtt jelent meg az AMD Opteron és az IBM az elsők között állt az új szerverprocesszor mellé. Az együttműködés azonban inkább csak papíron létezett, a Nagy Kék kínálatában ugyanis csak elvétve szerepeltek Opteron-alapú kiszolgálók, azokat is inkább speciális feladatokra tervezték. A vállalat tegnap azonban végre bemutatta üzleti alkalmazások futtatására szánt opteronos System x szervereit.

[HWSW] Három évvel ezelőtt jelent meg az AMD Opteron és az IBM az elsők között állt az új szerverprocesszor mellé. Az együttműködés azonban inkább csak papíron létezett, a Nagy Kék kínálatában ugyanis csak elvétve szerepeltek Opteron-alapú kiszolgálók, azokat is inkább speciális feladatokra tervezték. A vállalat tegnap azonban végre bemutatta üzleti alkalmazások futtatására szánt opteronos "System x" szervereit.

Elsőből utolsó

Kis túlzással állítható, hogy a Nagy Kék az utolsók között lépett, ugyanis versenytársai közül a HP és a Sun már régóta kínál Opteron-alapú szervereket, a Dell pedig a tavasz végén kötelezte el magát az AMD mellett és várhatóan ősszel dobja piacra megoldásait. Az IBM új gépei is ősztől lesznek kaphatók, kivéve az x3655 modellt, ami csak a negyedik negyedévben érkezik -- hangzott el a tegnapi New York-i bejelentésen, ahol Bill Zeitler, az IBM szerverekért felelős részlegének vezetője mellett jelen volt Hector Ruiz, az AMD elnök-vezérigazgatója is.


Susan Whitney és Bill Zeitler (IBM) között Hector Ruiz (AMD)

Az új kiszolgálókban az augusztus közepén debütáló AMD "Rev F" Opteronjai teljesítenek majd szolgálatot, amelyek már hardveres virtualizációs technológiát is tartalmaznak és a legújabb trendeknek megfelelően támogatják a DDR2 memóriákat. Az új Opteronok azonos a gyártástechnológia folyamatos finomításának köszönhetően immár 2,8 gigahertzen is járhatnak majd. Az IBM és az AMD tegnapi közös bejelentésén a szerverek specifikációt nyilvánosságra hozták, de az árakat nem közölték a felek, arra csak az új processzorok bejelentése után derül fény.

Öt új szerver

Az új termékvonal csúcsmodellje a System x3755, amely egy 4U magas, négy processzorfoglalatot tartalmazó szerver olyan feladatok futtatására, mind adatbázisok, vállalatirányítási rendszerek, vagy akár műszaki számítási alkalmazások. A legfeljebb 128 gigabájt memóriát támogató kiszolgálót a System x3655 követi a sorban, amely 2U méretű és két processzor, valamint 64 gigabájt memória építhető bele. A rackbe szerelhető szerverek közül a "legkisebb" a System x3455, amely 1U magas és két processzort tartalmaz, ezt elsősorban fürtözött rendszerek építésére ajánlja az IBM.

A Nagy Kék két új, Opteron-alapú blade szervert is bejelentett. Az LS21 a jelenleg piacon levő LS20 utóda, elődjéhez hasonlóan két processzort tartalmaz, azonban már az új, "Rev. F" modelleket. Az LS41 viszont félig-meddig új fejlesztés, egy négyprocesszoros blade-ről van szó, azonban ez gyakorlatilag két darab LS21 összeépítéséből áll elő. Az új blade-ek illeszkednek a meglevő infrastruktúrába, azaz nem szükséges hozzájuk a blade szekrényt lecserélni. Az Opteron-alapú blade szerverek korábban is népszerűek voltak az IBM-nél, Bill Zeitler szerint az összes blade-eladások harmadát tették ki.

Esélyes

A 2003-ban bemutatott Opteron az évek során a szerverpiac jelentős szereplőjévé lépett elő, a Mercury Research második negyedéves adatai szerint az AMD segítségükkel mára 26 százalékos részesedésre tett szert. Az AMD szerverchipje kitűnő termék, amelynek érdemeiből semmit sem von le, hogy vele párhuzamosan futó NetBurst-alapú Intel Xeonok nem tartoznak a chipgyártó legsikerültebb termékei közé. Az Opteronok mind teljesítményben, mind az egyre fontosabb paraméterré váló fogyasztásban maguk mögé utasították a hasonló kategóriás Xeonokat, egészen eddig.

Az Intel ugyanis júniis végén piacra dobta a Xeon termékcsalád legújabb 5100-as sorozatát, amelyek teljesen új mikroarchitektúrája a korábbi generációnál és az AMD Opteronoknál is kedvezőbb mutatókkal rendelkezik mind számítási teljesítmény, mind fogyasztás, mind hőtermelés tekintetében és az erőviszonyok belátható időn belül nem is látszanak megfordulni.

Az AMD óriási szerencséjére azonban a "Woodcrest" kódnevű lapkák egyelőre csak kétprocesszoros szerverekbe szánt kivitelben érhetők el, így a drágább és nagyobb hasznot hozó négyfoglalatos kiszolgálók területén megmaradhat az előnye. Ebben a szegmensben az Intel új dobása a Tulsa kódnevű lapka lesz, amely továbbra is a NetBurst mikroarchitektúrára épül, bár annak gyengesédeit és a platform viszonylag rossz skálázódását mindent bevetve próbálja ellensúlyozni az Intel: a közel 1 milliárd tranzisztorból felépülő 16 megabájt harmadszintű osztott gyorsítótár, a 3,4 GHz-es órajel és 800 MHz-es busz ára azonban 150 wattos fogyasztás lesz.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról