Szerző: Bodnár Ádám

2006. június 16. 09:56

Hasít az Oracle

Az Oracle bejelentette, hogy a május 31-én véget ért negyedik negyedéves eredménye felülmúlta az eremzői várakozásokat, a szakma által leginkább figyelt mutató, az új szoftverlicencek értékesítése egy év alatt 32 százalékkal ugrott meg. A cég egyelőre csak előzetes adatokat tett közzé.

[HWSW] Az Oracle bejelentette, hogy a május 31-én véget ért negyedik negyedéves eredménye felülmúlta az eremzői várakozásokat, a szakma által leginkább figyelt mutató, az új szoftverlicencek értékesítése egy év alatt 32 százalékkal ugrott meg. A cég egyelőre csak előzetes adatokat tett közzé.

Az adatbázis-eladásból származó új licencbevétel 18 százalékkal nőtt, az üzleti alkalmazások forgalma pedig úgy tudott 56 százalékkal növekedni, hogy az adatok nem tartalmazták a nemrégiben felvásárolt Siebel és Retek eredményeit. A vállalat ezzel megnyugtató választ adott azokra a szakértői kételyekre, amelyek szerint az utóbbi évek során akvizíviókra költött közel 20 milliárd dollárt nem hatékonyan költötte el, a felvásárolt cégeket pedig nem tudja majd jól integrálni.

A cég csak a jövő héten hozza nyilvánosságra negyedéves eredményeit, az előzetes adatok szerint azonban a forgalom a tavalyi év azonos időszakához képest 22 százalékkal nőve megközelítette az 5 milliárd dollárt, amire részvényenként 29 cent eredmény jutott, az egyszeri költségeket is figyelembe véve pedig 24 cent. A legutolsó előrejelzések még 10-14 százalékos bevételnövekedésről és részvényenként 26-28 -- egyszeri költségekkel 21-22 -- centes eredményről szóltak. Elemzők 4,55 milliárdos bevételre és egyszeri költségek nélkül 27 centes részvényenkénti profitra számítottak.

A vállalat a megelőző negyedévét is meggyőző eredményekkel zárta, a bevétel az akvizícióknak köszöhetően 18 százalékkal ugrott meg, míg a nyereség 42 százalékkal múlta felül a megelőző év harmadik negyedévének szintjét. Az üzleti alkalmazások licencértékesítése 77 százalékkal nőtt, a köztesszoftver-divízió azonban csupán 5 százalékkal tudta növelni új licenceladásait. Figyelemre méltó azonban, hogy a korábban megszerzett ügyfelektől befolyó támogatási és szolgáltatási bevételek 23 százalékkal nőttek.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról