Szerző: Bodnár Ádám

2006. június 15. 11:57

Egyre több reklám lesz a videojátékokban

Az amerikai Parks Associates jelentése szerint a vállalatok 2005-ben még csak 80 millió dollár értékben hirdettek a különféle videojátékokban, 2009-re azonban ez az összeg meg fogja haladni a 400 millió dollárt, vagyis egyre sűrűbben találkozunk majd játék közben reklámokkal.

[HWSW] Az amerikai Parks Associates jelentése szerint a vállalatok 2005-ben még csak 80 millió dollár értékben hirdettek a különféle videojátékokban, 2009-re azonban ez az összeg meg fogja haladni a 400 millió dollárt, vagyis egyre sűrűbben találkozunk majd játék közben reklámokkal.

A Parks Associates szerint a videojátékok a tévé, a rádió, a sajtó és az internet mellett jelentős médiatényezővé válnak, ma már a 18-34 évesek több időt töltenek játékkal mint tévézéssel, ezt a változást pedig a hirdetők is minden bizonnyal követni fogják. A játékok azonban ma már nem csak a fiatalok és fiatal felnőttek időtöltésének számítanak, a jelentés szerint a 13-17 éves gyerekek 42 százaléka az anyjával, 40 százalék az apjával együtt játszik, a 35-54 éves korosztályba tartozó nők fele pedig rendszeresen a gyerekével együtt szórakozik a PC vagy a játékkonzol előtt.

A hirdetőket az vonzza a játékokhoz, hogy egyre többen játszanak és egyre hosszabb ideig, másrészt a videojátékok egyéni szórakozásból kezdenek átmenni családi tevékenységgé, vagyis az elhelyezett reklámokat többen látják, a családban pénzt kereső, annak beosztásáról döntő tagokat is el lehet így érni. A Parks Associates szerint a játékokban való hirdetés még óriási lehetőségek előtt áll, ahogy egyre több olyan videojáték születik, amelyek nem kifejezetten a keményvonalas játékosokat célozzák, hanem azokat, akik amúgy nem ülnének le játszani, vagyis újabb és újabb közönséget vonnak be ebbe a világba.

A játékokban rendszerint háromféle formában jelenhetnek meg hirdetések: a játék előtt (pl. "NVIDIA -- the way it's meant to be played"), a játékban szereplő termékek révén, illetve a virtuális vilában látható hirdetőtáblákon. A Parks szerint hamarosan meg fognak jelenni az olyan virtuális hirdetőtáblák, amelyek tartalma dinamikusan változtatható, akár a hirdetők igényeinek megfelelően is, vagyis ezek ugyanolyan, többször eladható hirdetési felületek lesznek, mint a weboldalak bannerhelyei.

Sok játékos tette már szóvá különféle fórumokon, hogy az utóbbi időben a szoftverekben elszaporodtak a hirdetések. A kritikusok azzal érvelnek, hogy a szoftverfejlesztők és -kiadók jelentős bevételre tesznek szert a hirdetési megállapodások révén, azonban ez egyáltalán nem látszik a játékok árain, amelyek ma már elérik a 15 ezer forintot, konzoljátékok esetében pedig nem ritkán a 18-20 ezer forintot is.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról