Szerző: Bodnár Ádám

2006. április 7. 14:03

A középvállalati szegmenstől reméli a növekedést az SAP

Az elkövetkező négy év során elsősorban a középvállalati szegmenstől reméli bevételeinek növekedését az SAP -- mondta Henning Kagermann elnök-vezérigazgató. A 2500 főnél kevesebbet foglalkoztató cégek jelenleg az SAP forgalmának kevesebb mint harmadát adják, 2010-re a vállalat ezt szeretné 40-45 százalékra növelni, ezért e szegmens számára dedikált megoldásokat fejlesztenek majd.

[HWSW] Az elkövetkező négy év során elsősorban a középvállalati szegmenstől reméli bevételeinek növekedését az SAP -- mondta Henning Kagermann elnök-vezérigazgató. A 2500 főnél kevesebbet foglalkoztató cégek jelenleg az SAP forgalmának kevesebb mint harmadát adják, 2010-re a vállalat ezt szeretné 40-45 százalékra növelni, ezért e szegmens számára dedikált megoldásokat fejlesztenek majd.

Kagermann szerint a középvállalatok érdeklődésére kiemelten számíthat majd a Microsofttal közösen fejlesztett Mendocino nevű szoftver, amely a Microsoft Office szoftvereket integrálja a mySAP vállalatirányítási alkalmazással annak érdekében, hogy a vállalati dolgozók a számukra már ismerős felhasználói felületet és programokat használhassák arra, hogy az SAP rendszerébe adatokat vigyenek be, kérjenek le, vagy kimutatásokat készítsenek.

Kagermann kiemelte, hogy a tavalyi év minden tekinteben remek volt az SAP számára és a jövőben a tavaly megkezdett útok kívánnak továbbhaladni, többek között az Enterprise Services Architecture és a vadonatúj MySAP továbbfejlesztésével. Leo Apotheker értékesítési igazgató hozzátette, hogy az SAP a jövőben erősebben koncentrál majd a Távol-Keletre, ahol számos potenciális középvállalati ügyfél található.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról