Szerző: Bodnár Ádám

2006. március 16. 15:47

Végleg szakítana a bétaváltozatok megjelentetésével a Microsoft

[Microsoft Watch] A Microsoftnál bizonyos erők azon munkálkodnak, hogy a cég végleg elszakadjon a hagyományos, bétaváltozatokon alapuló fejlesztési modelltől és egy teljesen új, a nyílt forrású közösségben már bevett módszerre térjen át. Ennek első jelei már tapasztalhatók (voltak) a Windows Vista vagy az SQL Server 2005 esetében is, ahol a cég felhagyott a béták kiadásával és helyettük ún. Community Technology Preview-kat (CTP) bocsátott a tesztelők rendelkezésére.

[Microsoft Watch] A Microsoftnál bizonyos erők azon munkálkodnak, hogy a cég végleg elszakadjon a hagyományos, bétaváltozatokon alapuló fejlesztési modelltől és egy teljesen új, a nyílt forrású közösségben már bevett módszerre térjen át. Ennek első jelei már tapasztalhatók (voltak) a Windows Vista vagy az SQL Server 2005 esetében is, ahol a cég felhagyott a béták kiadásával és helyettük ún. Community Technology Preview-kat (CTP) bocsátott a tesztelők rendelkezésére.

Béták helyett gyakori buildek

A bétaváltozatok előre rögzített mérföldkövek a fejlesztési folyamatban, amelyeket aztán a külső és belső tesztelők kipróbálhatnak és elküldhetik visszajelzéseiket. A béták száma azonban igen csekély, és megjelenésük is távoli egymástól, akár hónapok is eltelhetnek két béta között. Ez azt eredményezi, hogy a tesztelőknek csak kevés alkalmuk adódik hogy kinyilvánítsák véleményüket, azután hónapokat várhatnak arra, vajon a szoftverfejlesztő -- adott esetben a Microsoft -- kijavította-e az általuk bejelentett hibát vagy megváltoztatta-e a funkciókat.

A nyílt forrású modellben fejlesztett szoftverek esetében már régóta bevett szokás a gyakori, akár naponkénti "buildek", azaz az aktuálisan legfrissebb szoftverváltozatok kiadása. Ez azért jó a tesztelőknek, mert mindig a szoftver legújabb változatát próbálhatják ki, és gyorsan értesülnek arról, hogy az általuk kért változtatásokat a fejlesztők elvégezték-e, így gyorsabb a kommunikáció a fejlesztők és a tesztelők között, akik összességében sokkal jobban bekapcsolódhatnak a szoftver véglegesre csiszolásának folyamatába.

Egyre több CTP

Januárban Jim Allchin, a Windows fejlesztésének legfőbb irányítója már megalapozta ezt a váltást a Microsoftnál, amikor bejelentette, hogy a Vista fejlesztőcsapata a béták helyett a sokkal gyakoribb CTP-k kiadását részesíti előnyben, de már az SQL Server 2005 fejlesztésének utolsó szakaszában is CTP-k jelentek meg béták helyett. Paul Flessner, a Server Applications részleg vezetője szerint a Beta 3 kiadására már nem is volt szükség, ugyanis a CTP-kre annyi és olyan minőségű visszajelzés áramlott be, amely lehetővé tette a végleges változat azonnali megjelentetését, amelyre novemberben sor is került.

Flessner elismerte, hogy a Microsoftnál meghonosítani kívánt gyakorlatot a nyílt forrású közösség által alkalmazott fejlesztési modell ihlette, a módszer pedig látványosan bevált. Flessner elmondta, ha rajta múlik, a jövőben az SQL Server következő változataiból már nem is lesznek béták, csak CTP-k. Azt ugyan Microsoftnál is tudják, hogy a CTP-k kiadása körül még vannak problémák, legtöbbször a telepítéssel, sokszor előfordult már hogy egy újabb CTP használatához a régitől meg kellett szabadulni, mert a két változat nem volt kompatibilis egymással. Ezen mindenképp változtatni szeretnének.

Ugyanaz a módszer, más néven

A Visual Studiót fejlesztő részleg is sikeresen vezette be a CTP-ken alapuló modellt, bár a készítők elismerték, hogy a népszerű fejlesztőeszközből olyan előzetesek is napvilágot láttak, amelyek nem ütötték meg egy bétaváltozat minőségi szintjét. Az SQL csapat ezzel szemben minden egyes CTP-t alapos minőségi ellenőrzésnek vetett alá. A Vista-csapat tovább bonyolította a dolgokat azzal, hogy több CTP-t is kiadtak, amelyeket aztán a Microsoft hivatalosan Beta 2-ként emlegetett. Flessner szerint mivel az egyes részlegek eléggé eltérően értelmezték a CTP fogalmát, a jövőben valamiféle új megnevezés bevezetése várható, de a módszer lényegében azonos marad.

A Microsoft várakozásai szerint az új előzetesek bevezetése jelentősen felgyorsítja a fejlesztést és a tesztelést, amelynek köszönhetően egy új szoftverváltozat piacra vitelének ideje hónapokkal is lerövidíthető. Ez azt jelenti, hogy az SQL Server következő verziója, az egyelőre Katmai kódnéven fejlesztett változat akár már 2007-ben, de legkésőbb 2008-ban valósággá válhat, illetve az SQL Server 2005 első szervizcsomagja is az eredetileg vártnál hamarabb megjelenhet. Az SQL Server 2005 SP1 első CTP-je éppen ezen a héten jelent meg, Flessner szerint a cégleges kód akár áprilisra elkészülhet.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról