Szerző: Bodnár Ádám

2006. január 11. 09:28

Megérkeztek az első Intel-alapú Apple számítógépek

A Macworld Expo konferencia és kiállítás tegnapi napján Steve Jobs, az Apple elnök-vezérigazgatója bemutatta a vállalat első Intel processzoros számítógépeit: az új iMacet, illetve a MacBook Pro noteszgépet. Jobs emellett új szoftverek születéséről is beszámolt, illetve nyilvánosságra hozta, hogy az Apple rekorderedménnyel zárta a negyedik negyedévet.

[HWSW] A Macworld Expo konferencia és kiállítás tegnapi napján Steve Jobs, az Apple elnök-vezérigazgatója bemutatta a vállalat első Intel processzoros számítógépeit: az új iMacet, illetve a MacBook Pro noteszgépet. Jobs emellett új szoftverek születéséről is beszámolt, illetve nyilvánosságra hozta, hogy az Apple rekorderedménnyel zárta a negyedik negyedévet.

A tegnapi bejelentés legnagyobb durranásai egyértelműen az Intel-alapú Mac-ek voltak. Miután Steve Jobs elmondta a hallgatóságnak, hogy tavaly júniusban úgy határoztak, az IBM és Motorola PowerPC processzorokról átállnak az Intel lapkáira, a félvezetőgyárakban szokásos "bunny viseletben" megjelent a színpadon Paul Otellini, az Intel elnök-vezérigazgatója, és bejelentette, hogy az Intel készen áll. Jobs erre azt válaszolta, hogy az Apple is készen áll és még az idén az összes számítógépét Intel processzorokra állítja át.

Intel processzoros iMac

Ezután Jobs bemutatta a vállalat történetének első Intel-alapú számítógépét. Az új iMac külsejét tekintve semmiben sem térnek el az eddigiektől, az újdonságot, az Intel Core Duo (Yonah) processzort és a Radeon X1600 grafikus kártyát belül kell keresni. Az iMacek továbbra is 17, illetve 20 hüvelykes kijelzővel kerülnek forgalomba, az áruk sem változott, Jobs szerint azonban a teljesítményük a kétmagos processzornak köszönhetően kétszeresére növekedett.

A gépekbe konfigurációtól függően 1,83 GHz-es és 2 GHz-es Core Duo chipet, 512 megabájt DDR2 memóriát, 160 vagy 250 gigabájtos merevlemezt és DVD-újraírót építenek. Az iMaceknek alapkiépítésben is tartozéka a távirányító, valamint a beépített Bluetooth- és Wi-Fi vezérlő. A gépek azonnal elérhetők a vállalat kínálatában, előre telepített Mac OS X 10.4 Tiger operációs rendszerrel és az iLife programcsomag vadonatúj változatával. A gyengébbik változat 1299, az erősebbik 1699 dollárba kerül.

PowerBook helyett MacBook Pro

Az Apple legerősebb asztali gépeiben használt PowerPC G5 processzor a túlzott hőtermelése miatt nem kerülhetett be a vállalat notebookjaiba, sok felhasználó nagy bánatára. Most azonban Jobs bemutatta a megújult PowerBook családot, amelynek nem csak a processzora, a neve is változott, immár MacBook Pro néven kapható. A gépek külsejüket tekintve szinte megegyeznek a korábbi PowerBookokkal, bár némileg vékonyabbak azoknál, mindössze 1 hüvelykesek.

Az igazi újdonság azonban itt is belül található, 1,67 vagy 1,83 GHz-es Intel Core Duo processzor és Mobility Radeon X1600 grafikus vezérlő, 512 megabájt vagy 1 gigabájt DDR2 memória, 80 vagy 160 gigabjátos merevlemez, Wi-Fi- és Bluetooth-vezérlő és webkamera került a gépekbe. A MacBook egyelőre csak 15,4 hüvelykes kijelzővel kapható és jár hozzá távirányító is. Az alapváltozat 1999, az erősebb processzorral és több memóriával szerelt kivitel 2499 dollárba kerül. A gépek máris megrendelhetők az Apple-től, bár szállítani csak februártól fogják őket.

Steve Jobs állítása szerint a MacBook Pro teljesítményben akár négy-ötszörösen is felülmúlja a korábbi PowerBookokat. Az Apple noteszgépeinél korábban mindig hangsúlyozta a hosszú akkumulátoros üzemidőt, azonban hogy a MacBook Pro mennyi ideig képes egy feltöltéssel működni, arra Jobs előadásában nem tért ki és egyelőre az Apple weboldalán sem sikerült ilyen adatra bukkannunk. Az új notesz két érdekes aprósággal kényezteti a vásárlóit, az első a háttérvilágításos billentyűzet, a másik pedig a hálózati adapter mágneses rögzítésű csatlakozója, amely révén megelőzhetők az olyan balesetek, amikor valaki belebotlik a kábelbe és lerántja a gépet az asztalról.

Akár Windows is futtatható

Amint arról beszámoltunk, az OS X operációs rendszernek kezdettől fogva létezett Intel processzorokon futó változata, azonban szoftverellátottság tekintetében az új Macek egyelőre szűkösen állnak. Az új iLife csomag -- amely az iWeb webszerkesztő alkalmazással bővült -- mindenesetre már elérhető inteles változatban is, az elkövetkezőkben megjelenő Apple szoftverek pedig mind elkészülnek az x86-os gépekre. Az Intel-alapú Macek tartozéka azonban a Rosetta nevű szoftver, amely a PowerPC-s programok futtatását végzi el, igaz, a szoftverek némileg lassabban futnak így, mintha PowerPC processzoros gépen használnák őket.

Az Intel-alapú Mac számítógépeken akár Windows is használható, legalábbis az Apple semmit sem fog tenni ennek megakadályozására, a Mac OS X azonban továbbra is csak az Apple gépein lesz elérhető. Noha az interneten terjed az OS X x86-os fejlesztői változata, ezt csak komoly bütykölés után lehet feltelepíteni egy "átlagos" PC-re és még ekkor sem működik tökéletesen. Az Apple egyelőre semmi jelét nem adta annak hogy az x86-os Mac OS X-et elérhetővé tegye más gyártók gépeire.

14 millió eladott iPod egy negyedév alatt

A korábbi várakozásokkal ellentétben az Apple tegnap nem mutatott be új iPodot, mindössze egy olyan távirányítót jelentett be Jobs, amely FM-rádiót is tartalmaz és az ötödik generációs iPoddal, illetve a nanóval kompatibilis. A távirányító azonnal megvásárolható 49 dollárért. Az iPod kapcsán Jobs elmondta még, hogy első amerikai autógyártóként a Chrysler hamarosan olyan modelleket hoz forgalomba, amelyek fedélzeti szórakoztató rendszere integrálható az iPoddal. Az Apple várakozásai szerint 2006-ban az Egyesült Államokban eladott autók közel fele rendelkezik majd iPod-csatlakozóval.

Az Apple MP3-lejátszója minden elképzelést felülmúlóan sikeres volt a negyedik negyedévben, a vállalat több mint 14 millió darabot értékesített az ünnepi időszakban -- ez a negyedév minden percében több mint százat jelent. Összehasonlításképp: a megelőző három negyedévben összesen 17 millió iPod fogyott. Az iTunes zeneboltból a vevők már 850 millió dalt és 8 millió videót töltöttek le.

Az iPod óriási sikere nyomán az Apple szédületes rekorderedménnyel zárta a negyedik negyedévet. A cég 5,7 milliárd dolláros bevételt könyvelhetett el, szemben a megelőző év azonos időszakában elért 3,49 milliárd dollárral. A bejelentések nyomán az Apple-részvények árfolyama mintegy 6 százalékkal 81 dollár fölé emelkedett, de a nap során a papírok értéke elérte a 81,89 dollárt is.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról