Szerző: Bizó Dániel

2005. november 4. 12:41

Világuralomra tör a Samsung

[Chosun Ilbo/Korea Times/HWSW] Történetének legelső befektetői konferenciáján a dél-koreai Samsung Electronics közölte a jelenlevőkkel: 2010-re a tavalyi forgalom dupláját akarja elérni, 115 ezer milliárd wont, amely 106 milliárd dollárnak felel meg a mai árfolyamokon. Ez összemérhető Magyarország jelenlegi nominális bruttó hazai össztermékével, vagyis a GDP-vel.

[Chosun Ilbo/Korea Times/HWSW] Történetének legelső befektetői konferenciáján a dél-koreai Samsung Electronics közölte a jelenlevőkkel: 2010-re a tavalyi forgalom dupláját akarja elérni, 115 ezer milliárd wont, amely 106 milliárd dollárnak felel meg a mai árfolyamokon. Ez összemérhető Magyarország jelenlegi nominális bruttó hazai össztermékével, vagyis a GDP-vel.

Mérföldkő

Jun Dzsong-jong, az igazgatótanács alelnöke a Szöulban tartott többnapos rendezvény szerdai napján több száz, köztük többségében külföldi befektető előtt tartott beszédében elmondta, a Samsung piacvezető termékeinek számát a jelenlegi nyolcról húszra kívánja növelni az évtized végéig. A siker mögött rejlő erőt nyolc területben látja, amelyből az első négyben már ma is világelső: memóriachipek, kijelzők, mobilkészülékek, digitális TV-k, nyomtatók, nagy integráltságú chipek, nagy kapacitású memóriachipek (pl. NAND flash) és légkondicionálók.

A befektetők és elemzők számára tartott rendezvény az első a vállalat történetében, és a befektetői struktúra átalakulása indokolta. Míg korábban a helyi szokásoknak megfelelően családok és ismerettségi körük vezették és tulajdonolták a céget, addig mára a külföldi bekfetetők aránya meghaladja az 55 százalékot, így az esemény már önmagában is jelentős mérföldkő a Samsung életében.

K+F és gigantikus beruházások

A célok elérésének érdekében a vállalat minden területen komoly beruházásokat, fejlesztéseket, megújulást ígér. A technológiai alelnök, Lí Jun-wu elárulta, a Samsung két éven belül a világ három legnagyobb szabadalombirtokosa közé akarja felverekedni magát, aminek megfelelően a kutatás-fejlesztésben résztvevő alkalmazottak arányát a tavalyi 24-ről 32 százalékra tervezi emelni. A Samsungnál világszerte jelenleg több mint 113 ezren dolgoznak.

A Samsung Electronics ambícióira talán leginkább jellemző az a beruházás, amelynek keretében 2012-re a világ legnagyobb félvezetőipari komplexuma fog megvalósulni. A Hwaszeongban történő bővítés a tervek szerint 2012-re egy kutatás-fejlesztési központot, továbbá 8 gyártósort fog eredményezni, összesen mintegy 33 milliárd amerikai dollárnak megfelelő wont felemésztve. Hwaszeongban jelenleg 5 gyártósor üzemel, míg a szomszédos Giheungban 15.

A Samsung szerint a 2012-re létrejövő Giheung-Hwaszeong félvezetőgyártási komplexum a világ legnagyobb gyártási bázisa lesz, ami lehetővé teszi majd, hogy a vállalat félvezetőipari forgalma éves szinten elérje a 61 milliárd dollárt. Jelenleg a világ legnagyobb félvezetőgyártója az Intel, éves forgalma idén várhatóan 40 milliárd dollár körül alakul.

Lefölözés

A konzumelektronika terén a Samsung tovább folytatja azt a stratégiáját, hogy a drágább, magasabb minőségű "konvergencia termékekre", azaz a különféle extra funkciókkal gazdagított készülékekre igyekszik koncentrálni. Ennek bizonyítékául a cég bemutatott egy 8 megapixeles kamerával rendelkező telefont, de Lí Ki-té elnök hozzátette, hogy fejlesztés alatt van egy 10 gigabájtos merevlemezzel rendelkező készülék is. A Samsung jelenlegi a harmadik legnagyobb mobilgyártó, és a prémium, "mindentudó" készülékek terén is elsővé akar válni.

A világ legnagyobb LCD- és plazmapanel gyártójaként a jövőt egyértelműen az LCD-technológia győzelmében látja Lí, mivel az alkalmas a miniatür kijelzőktől kezdve egészen a több mint kétméteres képernyők előállítására is. Az LCD-panelekből származó forgalmat 20 milliárd dollárra tervezi növelni az évtized végére. A vállalat emellet élen jár következő generációs technológiák, mint például az ún. OLED kijelzők fejlesztésében és gyártásában is.

A nyomtatás zsúfolt, 100 milliárd dolláros piacán, amelyet a HP nagyjából 30 százalékos részesedésessel ural, 5 év alatt ötszörösére, közel 10 milliárd dollárra akarja növelni forgalmát a cég. A célt a lézerprinterekre való gyors átállással, a versenytársakat megelőzve akarja elérni. Csoi Gí-szun alelnök szeirnt a Samsung rendelkezik a megfelelő vegyészeti tudással, valamint a legfejlettebb mechanikát képes megépíteni, így a célitűzés akár rövidebb idő alatt is realizálódhat.

Jun Dzsong-jong kihangsúlyozta: a technológiai és termékinnováció mellett a marketing, a vállalat működése és kultúrája terén is jelentős fejlődést akarnak elérni. A Samsung márkaértéke ma már meghaladja a Sonyét, több országban a legkedveltebb fogyasztó elektronikai márka, valamint egy felmérés szerint világszerte az emberek 82,6 százaléka ismeri márkanevét.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról