Szerző: Budai Péter

2005. október 17. 09:05

Bill Gates is kiáll a digitális műsorszórás megkezdése mellett

[BetaNews] A Microsoft igazgatótanácsának elnöke és vezető szoftvertervezője, Bill Gates pénteken csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, amelyet az iparág legnagyobb szereplői, köztük a Dell, az Intel és a Cisco is támogatnak. A cégek azt szeretnék elérni, hogy az Egyesült Államok Kongresszusa gyorsítsa meg a digitális műsorszorás megvalósulását, valamint tegyen elérhetővé rádiófrekvencia-tartományokat a vezeték nélküli, nagy sávszélességű szolgáltatások számára.

Az Egyesült Államok törvényhozóihoz címzett levelében a High Tech DTV Szövetség úgy érvelt, hogy a frekvenciatartomány rendelkezésre bocsátásával lényegesen könnyebben tudnák az informatikai vállalatok beindítani szolgáltatásaikat a külvárosi és szegényebb területeken is. A javaslat szerint a frekvenciatartományt mindenekelőtt a legelső kérvényezők számára kellene biztosítani, majd a fennmaradókért megindulhatna a licitálás az iparág többi résztvevője által.

A Kongresszus korábban úgy határozott, hogy valamennyi televízióadásnak digitálissá kell válnia, amint a fogyasztók 85 százaléka képes a digitális műsorszórás fogadására. Ugyanakkor igencsak nehéz meghatározni, ténylegesen mennyien rendelkeznek digitális adások vételére alkalmas készülékekkel, ezért a digitális televíziózásra történő átállás szinte hasraütésszerűen történhet meg 2008 vége és 2009 közepe között.

"Már fejlesztés alatt állnak és bevezetésre készülnek azok az új és innovatív technológiák, amik segítenek annak a célnak az elérésében, hogy mindenki számára megfizethető legyen a nagy sávszélességű kapcsolat" -- közölte levelében a beadványt készítő csoport, akik többek között azt szeretnék elérni, hogy a digitális műsorszórásra történő átállás legkésőbb 2009 január elsejéig megtörténjen.

A csoport korábbi, ám szintén idén küldött levelében arra hívta fel a Kongresszus figyelmét, hogy az átállás időpontjának egyértelmű meghatározásával lényegesen kedvezőbbé válik a vállalatok és a fogyasztók számára az új technológiák fejlesztése és bevezetése, valamint a lépés hatására megélénkülne az Egyesült Államokban a high-tech vállalatokkat célzó befektetői kedv.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról