Szerző: Bizó Dániel

2005. szeptember 8. 15:34

Nem adná ki szellemi tulajdonát a Microsoft

[Seattle PI/HWSW] A Microsoft tegnap közölte, hogy augusztusban a luxemburgi Elsőfokú Bíróságra keresetet adott be az Európai Bizottság korábbi döntésének megsemmisítésére.

[Seattle PI/HWSW] A Microsoft tegnap közölte, hogy augusztusban a luxemburgi Elsőfokú Bíróságra keresetet adott be az Európai Bizottság korábbi döntésének megsemmisítésére.

A Bizottság tavaly március végén mondta ki, hogy a Microsoft 497 millió euró büntetést kell fizessen a közösségi versenytörvények megsértése miatt. A határozat ezenkívül kötelezte a redmondiakat, hogy piacra dobjanak egy Windows Media Player nélküli Windows XP-változatot is, valamint szerver operációs rendszerének kommunikációs protokolljait tegyék nyilvánosan licencelhetővé.

A szoftvervállalat beadványa kifejezetten a licencelésre vonatkozik, ugyanis a Bizottság döntése értelmében a Windows egyes rétegeinek forráskódját olyan szoftvervállalatok számára is rendelkezésre kell bocsátani, melyek nyílt forráskódú termékeket fejlesztenek. Ezáltal a Microsoft tulajdonában lévő, zárt szoftver forráskódja teljesen nyilvánosan, szabadon hozzáférhetővé válna. A Microsoft úgy látja, hogy ez a szellemi tulajdonhoz fűződő jogokkal összeegyeztethetetlen, ezért kéri a bíróságot a rendelkezés megsemmisítésére.

A Microsoft annak ellenére nyújtotta be újabb keresetét a Bizottsággal szemben, hogy júniusban sikerült egyezségre jutnia abban, a nyílt forrású szoftvereket fejlesztő vállalatok nem juthatnak hozzá bizonyos részletekhez, valamint a licenc nem engedi a forrás közzétételét. A szabad szoftverek egyik érdekképviseleti szervezete,a Free Software Foundation (FSF) emiatt korábban be is panaszolta az Európai Bizottságnál az amerikai társaságot.

A Bizottság az egyezség értelmében ugyan kivárja a bíróság ítéletét a kérdéssel kapcsolatban, ami éveket is jelenthet, ugyanakkor úgy látja, hogy a Microsoft egyáltalán nem érzékeny információt kíván visszatartani.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról