Szerző: Bodnár Ádám

2005. augusztus 9. 12:50

Budapesten nyílt az első közép-európai Apple Center

Az Apple Computer Budapesten nyitotta meg Közép-Európa első hivatalos Apple Centerét . Az Andrássy út 4. szám alatt megnyílt üzlet létrejöttét leginkább annak köszönheti, hogy az Apple Magyarországon háromszor akkora növekedési ütemet ért el a számítógépek eladása terén, mint az anyacég.

[HWSW] Az Apple Computer Budapesten nyitotta meg Közép-Európa első hivatalos Apple Centerét. Az Andrássy út 4. szám alatt megnyílt üzlet létrejöttét leginkább annak köszönheti, hogy az Apple Magyarországon háromszor akkora növekedési ütemet ért el a számítógépek eladása terén, mint az anyacég.

Magyarországon az Apple a tavaly első félévben értékesített közel ezer számítógép eladást 2042-re növelte az idei első hat hónapban, az iPod-eladások az év első negyedévéhez képest szintén megduplázódtak. 2005 év végéig havi ezer iPod hazai értékesítését tervezi a vállalat. A világ legkelendőbb zenelejátszóját a hazai piacon Geszti Péter közreműködésével kívánja népszerűsíteni az Apple. Az iTunes zenebolt kínálata egy évig még biztos nem lesz elérhető a hazai felhasználók számára.

"Közép-Európa első Apple Centerének megnyitásával célunk a dinamikus növekedés folytatása, a brand jelenlétének további erősítése, valamint a professzionális termékek értékesítésén kívül a Mac mini segítségével az otthoni felhasználók meghódítása" -- mondta Emanuele Massimo, az Apple magyarországi képviseletének ügyvezetője.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról