Szerző: Bodnár Ádám

2005. április 21. 10:24

A RAZR V3 sikerének köszönheti jó eredményeit a Motorola

Ed Zander
Ed Zander
[HWSW] Tegnap tette közzé negyedéves eredményeit a Motorola, az amerikai mobiltelefon-gyártó növekedő forgalomról és nyereségről számolt be és állítása szerint piaci részesedése is emelkedett.

A Motorola az év első három hónapjában 8,16 milliárd dollár bevételt ért el, ez a megelőző év azonos időszakához képest 9,7 százalékos növekedést jelent. A nettó nyereség 14 százalékkal 692 millió dollárra, részvényenként 28 centre nőtt. Ha figyelemen kívül hagyjuk az elmúlt év során önállósított félvezetőgyártó részleg eredményeit, akkor a nettó nyereség 466 millió dollár volt, ami 48 százalékos növekedésnek felel meg. Az eredmények jócskán felülmúlták mind a Motorola saját várakozásait, mind az elemzői előrejelzéseket.

"Nincs itt semmi varázslat" -- mondta Ed Zander elnök-vezérigazgató. "Ha a vevőkre figyelsz és olyan termékeket fejlesztesz ki, amelyekre van kereslet, ez lesz az eredmény." A Motorola a negyedév során 28,7 millió mobiltelefont szállított le, ez 17,1 százalékos piaci részesedést jelentett. Egy évvel korábban az amerikai cég 15,7 százalékos részesedéssel rendelkezett. Különösen népszerű volt a V3 RAZR modell, ebből csak Európában 1 millió darabot adtak el, kétszer többet, mint a karácsonyi szezonban. Az idei év során a Motorola összesen 27 új mobitelefon bemutatását tervezi.

A jelenleg is tartó második negyedévre a Motorola 8,3-8,5 milliárd dollár közötti bevételt és részvényenként 23-25 centes profitot vár.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról