Szerző: Bodnár Ádám

2005. március 21. 15:01

Távozik a Suntól a szolgáltatási üzletág vezetője

Marissa Peterson
Marissa Peterson
[News.com] Távozik a Sun Microsystemstől Marissa Peterson, aki 17 éve állt a cég alkalmazásában és legutóbb a szolgáltatási divíziót vezette. A kaliforniai cég közölte, hogy Peterson még befejez egy projektet, azután azonban elhagyja a vállalatot, ez azonban valószínűleg csak az év végén következik be.

"Nemrégiben azt mondta nekem, hogy készen el karrierjének következő nagy kihívására, azt azonban már a Sunon kívül képzeli el" -- írta a vállalat alkalmazottaihoz címzett feljegyzésében Jonathan Schwartz, a Sun elnöke. "Egészen biztos benne, hogy saját és a vállalat szempontjából is a legjobb döntést hozta" -- írta Schwartz. Egyelőre nem tudni, hogy Peterson mihez kezd, miután elhagyta a Sunt.

Schwartz feljegyzésében méltatta Peterson érdemeit, aki nem egészen egy éve vette át a szolgáltatási részleg irányítását. Regnálása alatt a divízió szárnyra kapott: rendszeresen túlteljesítette a terveket és történetében először ért el egymilliárd dollárnál nagyobb negyedéves forgalmat. Peterson utódlásáról még nem született döntés.

Szintén elhagyja a Sunt Danese Cooper, aki a vállalatnál már hat éve a nyílt forrású közösséggel való párbeszédért volt felelős. Cooper továbbra is a nyílt forrású kezdeményezésekkel foglalkozik majd, azonban az Intelnél dolgozik tovább. Hogy ott pontosan mi lesz a feladata, arról nem árult el részleteket. "Már eddig is csináltak nyílt forrású dolgokat. Szerintem többet szeretnének" -- mondta új munkaadójáról Cooper.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról