Szerző: Bodnár Ádám

2005. március 18. 09:23

Harc a Retekért

Az SAP és az Oracle fej-fej mellett versenyeznek az amerikai Retek Inc. szoftvercég elnyeréséért. Az SAP március elsején jelentette be felvásárlási szándékát, majd az Oracle a múlt héten egy pénzügyileg jobb ajánlatot nyújtott be. Tegnap reggel az SAP tovább emelte az árat, este pedig már megint az Oracle kínált többet.

Az SAP és az Oracle fej-fej mellett versenyeznek az amerikai Retek Inc. szoftvercég elnyeréséért. Az SAP március elsején jelentette be felvásárlási szándékát, majd az Oracle a múlt héten egy pénzügyileg jobb ajánlatot nyújtott be. Tegnap reggel az SAP tovább emelte az árat, este pedig már megint az Oracle kínált többet.

Az SAP tegnap közölte, hogy a korábbi 8,50 dolláros részvényenkénti ár helyett hajlandó akár 11 dollárt is fizetni a Retek papírjaiért. A Retek igazgatótanácsa azt javasolta a tulajdonosoknak, hogy fogadják el az ajánlatot, azonban akkor még nem tudhatták, hogy pár órával később az Oracle ráígér az SAP ajánlatára. Larry Ellison cége 11,25 dollárt kínált a Retek részvényeiért, amelyek a felfokozott érdeklődés miatt már közel 12 dollárért cserélnek gazdát a tőzsdén.

Larry Ellison, az Oracle elnök-vezérigazgatója szerint ügyfeleik szerint az Oracle lenne a Retek számára az ideális vevő. Ellison korábban eltökélten közölte, hogy az Oracle kész arra, hogy licitáljon a Retekre. Mivel a Retek papírjai már az Oracle ajánlatánál is többet érnek a tőzsdén, nem tudni, hogy az SAP ismét emeli-e a tétet vagy eláll az ajánlattól. Ebben az esetben a német szoftvercég 25 millió dollár bánatpénzt köteles fizetni.

A Retek kiskereskedelmi szoftvermegoldások szállítására szakosodott és olyan neves ügyfelei vannak, mint a Gap és a Best Buy. Az Oracle-vezető szerint a kiskereskedelmi szekor még óriási lehetőségeket hordoz a szoftvergyártók számára és az Oracle számára stratégiai fontosságú a Retek megszerzése, amivel jó pozíciókat harcolhat ki magának a további terjeszkedéshez.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról

AKROBATA

5

Elrajtolt az Adobe AI asszisztense

2024. április 17. 12:40

Előfizetéses modellben használható az AI Assistant, ami a cég PDF-szerkesztőjébe és olvasójába épül be.