Szerző: Bizó Dániel

2005. január 5. 15:47

Kiszállhat a processzorpiacról a Transmeta

[HWSW] A processzorpiac egyik innovatív szereplője, az amerikai Transmeta tegnap közleményt adott ki, mely befektetői, partnerei és ügyfelei számára a korábbihoz képest nem túl vonzó jövő lehetőségét festi fel. A vállalat bejelentése szerint az idei évtől növekvő hangsúlyt helyez szellemi tulajdonának és fejlett technológiáinak licencelésére, miközben a processzorüzletét igen komoly vizsgálatnak veti alá gazdaságossági szempontból. Ez végső soron akár a Crusoe és Efficeon termékek megszűnését is jelentheti.

"A Transmeta egy évtizedet töltött el világszínvonalú mikroprocesszor-technológia, mikroprocesszor-termékek és az ezekkel kapcsolatos szellemi tulajdon kifejlesztésével" -- mondta Matthew R. Perry elnök-vezérigazgató. Az üzleti modell licencelési lehetőségeket előtérbe helyező módosításával, valamint a tekintélyes szellemi portfolió és a kutatás-fejlesztési képességek kiaknázásával a várakozások szerint jelentősen csökkenni fog a cég pénzhiánya, továbbá javulnak a részvényesek számára nyújtott eredmények -- tette hozzá.

A vállalat tavaly két japán félvezetőipari óriással, a Fujitsuval és az NEC-vel megállapodást kötött a LongRun 2 energiatakarékos technológia licenceléséről, mely alapján a két nagyvállalat több részletben fizet a szellemi tulajdon megszerzéséért és a kapcsolt szolgáltatásokért. A japán cégek ezenkívül további jogdíjat fizetnek az olyan termékek (félvezető chipek) után, amelyek alkalmazzák a LongRun 2 megoldást. A LongRun 2 segítségével nagymértékben redukálható a szivárgási áram, a fogyasztás és a hőtermelés is. A közlemény immár sokadszorra említi, hogy a Transmeta további félvezetőipari szereplőkkel folytat aktív megbeszéléseket.

Szertefoszlott álmok?

A vállalat vezetősége tavaly nyáron még optimistán tekintett a jövőbe. Nagy reményeket fűztek Efficeon processzorukhoz, melyet a Crusoe hibáiból okulva fejlesztettek ki -- lényegesen nagyobb teljesítményt és jelentősen alacsonyabb fogyasztási mutatókat produkálva. Perry komoly ambíciókat vázolt fel a vékony kliensek és blade PC-k, az ultrahordozható és normál méretű notebookok terén. Akkori várakozásaik szerint a Pentium M és Celeron M ellenfelének szánt Efficeonnal, különösen annak 90 nanométeres eljárással készített változataival elegendő jelentős partnert tudtak volna megnyerni maguknak ahhoz, hogy a processzorok értékesítése elérje a méretgazdaságosság kritériumait. A cég története során nyereséget még nem tudott felmutatni.


Az Efficeonnal szerelt Sharp Actius MM20 910 grammot nyom

A Transmeta története 1995-ben kezdődött. A vállalat 2000-ig csendben folytatta rendkívül alacsony fogyasztású, x86-kompatbilis technológiájának fejlesztését. Technikai oldalról a koncepció a processzor felépítésének a lehető legegyszerűbben tartását és a kompatibilitás szoftveres úton való megoldását takarja, ami alacsony gyártási költséget, kis méretet és példátlanul kis áramfelvételt eredményez. Az üzleti elképzelés szerint a Transmeta a mobilitás és az energiahatékonyság iránt egyre növekvő igényt használta volna ki -- amiről azóta egyértelműen bebizonyosodott, hogy helyes várakozásnak bizonyult.

Sajnos ez a cél több okból is meghiúsult: az első termék, a Crusoe a vártnál alacsonyabb teljesítményt nyújtott, ráadásul a gyártást végző tajvani TSMC problémái miatt sokat csúszott a megjelenése is. A Crusoe életciklusa ráadásul éppen az IT-buborék összeomlásának és a világgazdasági recessziónak az időszakára esett, miközben a fogyasztói szokások máig sem kedveznek a vállalat elsősorban ultrahordozható számítógépekbe tervezett processzorai számára -- a globális volumen itt mindössze évi 3-4 millió darab közé esik, szemben a főáramot (mainstream) képező normál notebookok több mint 35 milliójával.

Kíméletlen valóság

OQO ultra-PC

A mikroprocesszor üzletág tanácsadók bevonásával való kiértékelése hamarosan lezárul, és várhatóan január 21-én, egy konferenciahívás alkalmával derül fény arra, hogy az egyre koncentrálódó processzorpiac üde színfoltjának számító kisvállalat befejezi-e chiptervezői pályafutását. Akárhogy is legyen, a Transmeta úttörő szerepet játszott olyan előremutató területeken, mint a vékony kliens -- blade PC architektúrák, az ultrahordozható gépek, de olyan teljesen új kategóriák megszületésénél is jelen volt, mint a tablet PC-k vagy az ultraszemélyi számítógépek (balra).

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról