Szerző: Bodnár Ádám

2004. december 29. 15:40

Februárban érkezik a Doom III xboxos verziója

Az EBGames honlapja szerint február 1-én érkezik a Doom III akciójáték Xbox konzolra írt változata, amelyet természetesen többjátékos csatákra is felkészítettek: lehetőség van osztott képernyős és internetes csatákat is vívni.

Az EBGames honlapja szerint február 1-én érkezik a Doom III akciójáték Xbox konzolra írt változata, amelyet természetesen többjátékos csatákra is felkészítettek: lehetőség van osztott képernyős és internetes csatákat is vívni.

Érdekesség, hogy egy "Collector's Edition" csomag keretén belül a trilógia első két része is megvásárolható és futtatható lesz a Microsoft konzolján. A díszcsomagolásos változatban a három játékszoftver mellett egy werkfilmet is találni, amely a játék készítését mutatja be, az id Software csapat tagjaival készített interjúkkal együtt. A "Doom III Collector's Edition" ára 60 dollár, azaz mintegy 12 ezer forint.

A konzoljátékosok közül egyedül az Xbox-tulajdonosok játszhatnak a Doom III-mal, legalábbis erre enged következtetni a játék vezető programozójának, John Carmacknak egy korábbi megjegyzése, amely szerint a PlayStation 2 és a GameCube nem elég erős a játék futtatásához.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról