Szerző: Ady Krisztián

2004. december 22. 14:27

A Vodafone Magyarország is megvásárolta a harmadik generációs mobillicencet

[HWSW] A Vodafone Magyarország Rt. bejelentette, hogy december 21-én aláírták a magyarországi UMTS tender úgynevezett "B" frekvenciablokkjáról szóló megállapodást, így a harmadik hazai mobilszolgáltató is UMTS licencet szerzett hazánkban. A 15 éves koncesszióért a Vodafone Magyarország részben az árbevételtől függően, de összesen legkevesebb nettó 16,5 milliárd forintot fizet majd ki a koncesszió időtartama alatt a hatóságnak.

Vitai Attila, a Vodafone Magyarország Rt. vezérigazgatója szerint az UMTS szolgáltatás sikeressége esetén ez az összeg végül akár néhány milliárd forinttal magasabb is lehet. "A megállapodás egyértelműen jelzi a Vodafone magyarországi elkötelezettségét" -- tette hozzá Vitai, "hiszen 2004-ben cégünk nemcsak az UMTS licencet vásárolta meg, de az elkövetkező években mintegy 500 millió eurót, körülbelül 120 milliárd forintot szándékozik befektetni a hálózatépítésbe és szolgáltatásfejlesztésbe."

A másik két hazai szolgáltató, a Pannon GSM és a T-Mobile Magyarország még a hónap elején, december 8-án jelentette be a Nemzeti Hírközlési Hatósággal közösen a harmadik generációs, UMTS licencek megvásárlását.

A T-Mobile Magyarország Rt. nettó 17 milliárd forintot fizet a csak UMTS, azaz harmadik generációs szolgáltatás nyújtására használható frekvenciákat tartalmazó "A" csomagért, míg a Pannon GSM a "C" blokk pályázatát nyerte el, melyért nettó 19 milliárdot fizet az államnak. Az UMTS frekvenciák mellett ebben a csomagban egy kiegészítő, DCS (1800 MHz-es) frekvenciablokk is található.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról