Szerző: Bodnár Ádám

2004. december 1. 11:45

Csökken a játékkonzolok forgalma

[HWSW] Az idei évben közel felére csökken a játékkonzolok forgalma, mivel a közönség már az új generációs, nagyobb teljesítményű készülékeket várja -- áll az In-Stat/MDR által tegnap nyilvánosságra hozott jelentésben. A piackutató cég becslése szerint az idén világszerte 19,3 millió játékkonzol talál gazdára, szemben a tavalyi 35 millióval.

Telítődő piac

Annak ellenére, hogy az idén ősszel számos régóta várt konzoljáték -- mint amilyen a Halo 2, a GTA: San Andreas vagy a Metal Gear Solid 3 -- került piacra, a karácsonyi szezonban aligha lesz olyan kereslet a konzolok iránt, mint az elmúlt években. A jövő évben az eladások további csökkenése várható, mivel a keményvonalas konzoljátékosok az új hardvereket várják, azok pedig, akik csak alkalmanként játszanak, már valószínűleg vásároltak konzolt. A gyártók minden bizonnyal további árcsökkentésekkel igyekeznek fellendíteni a keresletet az egyre telítődő piacon.

Az In-Stat/MDR szerint a Sony, a Microsoft és a Nintendo nehéz feladat elé néz az új konzolok bemutatásakor, ugyanis a jelenleg kapható készülékek minden elképzelést felülmúlóan népszerűek voltak, és nem lesz egyszerű meggyőzni a vevőket arról, hogy régi, jól bevált gépüket teljesen új hardverre cseréljék. Ezért eleinte az új konzolokból jóval kevesebb fogy majd, mint a régiekből.

Továbbra is Sony-uralom

Noha a jelenlegi hírek szerint a három gyártó közül a Microsoft lép először piacra új konzoljával, a 2005 őszére ígért Xbox 2-vel, továbbra is a Sony uralja majd a piacot, noha a PlayStation 3 várhatóan csak 2006-ban kerül a boltokba. A Nintendo a Microsofttal versenyez majd az ezüstéremért -- véli az In-Stat/MDR. A jelenlegi generációs konzolok közül messze a Sony terméke érte el a legjobb eladási mutatókat, az Xbox és a GameCube meg sem tudta közelíteni a PlayStation 2 közel 100 milliós értékesítési darabszámát.

A Sony, az IBM és a Toshiba a napokban jelentették be, hogy elkészült a PlayStation 3 processzora, a "Cell", amelyet a konzolon kívül más szórakoztató készülékben is felhasználnak majd. A Cellről részletes adatokkal februárban, a Solid State Circuits Conference rendezvényen szolgálnak a fejlesztők. A chipről egyelőre azt lehet tudni, hogy 64 bites PowerPC architektúrára épül. Szintén PowerPC alapokon nyugszik majd az Xbox utóda és a Nintendo új konzolja is.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról