Szerző: Bodnár Ádám

2004. november 16. 13:32

A Gartner csökkentette a negyedik negyedéves PC-forgalmi kilátásait

[News.com] A Gartner szerint az idei ünnepi szezonban nem a PC-k lesznek a slágertermékek, a fogyasztók más ajándékokra, például szórakoztatóelektronikai készülékekre költik a pénzüket, ezért a piackutató cég csökkentette a személyi számítógépek eladásaira vonatkozó előrejelzését.

A legfrissebb prognózis szerint a negyedik negyedévben világszerte 51,9 millió PC eladása várható, ami ugyan a tavalyi év azonos időszakával összevetve 10 százalékos növekedést jelent, de elmarad a korábbi várakozásoktól. Összességében a Gartner úgy véli, hogy 2004-ben 11,4 százalékkal emelkednek a PC-eladások, pedig a cég korábban 13 százalékos növekedést tartott valószínűnek.

Charles Smulders, a Gartner elemzője szerint az amerikai kisereskedelemben nem fogynak olyan jól az asztali gépek, mint arra számítani lehetett, Európában pedig a vállalati PC-vásárlások alakultak a várakozások alatt. A noteszgépek forgalma továbbra is erőteljesen nő, bár az összes eladásoknak még csak 28 százalékát teszik ki a notebookok.

A Gartner úgy véli, a PC-eladások megtorpanásában jelentős szerepet játszik, hogy a Microsoft már három éve nem adott ki új Windowst. A Service Pack 2 megjelenése ugyan számos biztonsági problémát orvosol, de önmagában kevés ahhoz, hogy fellendítse a PC-vásárlásokat, a Windows XP Media Center Edition pedig csak egy szűk felhasználói rétegnek szóló termék. A következő jelentős Windows-változat, a Longhorn csak 2006-ban jelenik meg.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról