Szerző: Bodnár Ádám

2004. november 5. 09:31

Kiváló negyedéves eredményekről számolt be az NVIDIA

Az NVIDIA közzétette folyó pénzügyi évének harmadik negyedévére vonatkozó pénzügyi adatait. A vállalat az október 24-én véget ért időszakban 515,6 millió dollár bevétel mellett 25,9 millió dollár nettó nyereséget ért el. Egy évvel korábban a cég mindössze 486,1 millió dollár forgalomról és 6,4 millió dollár profitról számolt be. Jen-Hsun Huang elnök-vezérigazgató elmondása szerint a vállalatnak két éve nem volt ilyen erős negyedéve.

A kiváló eredmények elsősorban a GeForce 6 sorozatba tartozó grafikus chipek sikerének köszönhetőek. A negyedév során eladott GeForce 6 chipek száma a megelőző negyedévhez képest több mint 500 százalékkal növekedett, mikor megjelentek a piacon a középkategóriás és alsó kategóriás GeForce 6600 és 6200 processzorok. Az asztali gépekbe szánt lapkák mellett jól teljesítettek a mobiltelefonokba, kézigépekbe szánt videochipek is, jelenleg ezek az NVIDIA legnagyobb növekedést felmutató termékei.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról