Szerző: Budai Péter

2004. október 12. 09:39

A Novell jövőre adja ki az Open Enterprise Servert

A Novell februárra tervezi Open Enterprise Server termékének megjelentetését, ami a nyílt forrású és kereskedelmi forgalomban lévő hálózati technológiák ötvözésének eredményeként jött létre. A szoftver zártkörű bétatesztelése november végéig tart, ezután következik a nyilvánosság bevonásával folytatott tesztidőszak.

A Novell februárra tervezi Open Enterprise Server termékének megjelentetését, ami a nyílt forrású és kereskedelmi forgalomban lévő hálózati technológiák ötvözésének eredményeként jött létre. A szoftver zártkörű bétatesztelése november végéig tart, ezután következik a nyilvánosság bevonásával folytatott tesztidőszak.

A termék alapját a Novell SuSE Linux Enterprise Server 9 és a NetWare operációs rendszerek alkotják. A vállalat az Open Enterprise Server megjelenését közvetlenül a SuSE Linux Enterprise Server 9 első javítócsomagjának megjelenése után tervezi. Az Open Enterprise Server "sikeres eredménye annak az ambíciózus erőfeszítésnek, amit a hagyományos szoftverek, és a nyílt forrású társaik összeolvasztása érdekében tettünk; ezáltal ügyfeleink mindkét világból a legjobb megoldásokat kapják" -- tájékoztatott David Patrick, a Novell alelnöke közleményében.

"Az ügyfelek egy olyan megoldást kértek, amely kellő rugalmasságot biztosít számukra hálózati infrastruktúrájuk telepítéséhez és kezeléséhez. Az Open Enterprise Server egyesíti a NetWare és a SuSE Linux nyújtotta előnyöket. Ez egy olyan megoldás, mely a NetWare 7, a nemrég bejelentett SuSE Linux Enterprise Server 9 platformokat, és a hálózati szolgáltatások gazdag gyűjteményét tartalmazza. Ilyen szolgáltatás többek között az Nterprise Linux Services, mely a két környezet közötti együttműködést biztosítja" -- ismertette Jack Messman, a Novell elnök-vezérigazgatója ez év tavaszán, a termék bejelentésekor.

A jelek szerint a Novell szoftverét sem kerülte a mostanában gyakorinak mondható késleltetett megjelenés, hiszen az Open Enterprise Server bejelentésekor még idei dátum került szóba a piacrakerülés kapcsán. Egyes elemzők egyre inkább úgy vélik, hogy a szoftveres megoldások komplexitásának növekedésével a fejlesztéshez szükséges idő közel exponenciálisan növekszik, ez pedig a termékek életciklusának tervezésében is külön nehézséget jelent.

A Novell jelentős előnyben van a nyílt forrású fejlesztőeszközök terén a konkurens Linux-disztribútorokat tekintve, hiszen nem kizárólag a hagyományosnak mondható linuxos programozási nyelveket (C, C++, stb) és a Javát, hanem a Microsoft .Net keretrendszer nyílt forrású megvalósítását, a Monót is a fejlesztők rendelkezésre bocsátja. A Novell elkövetkező termékeiben a Ximian által megkezdett Mono projekt várhatóan egyre nagyobb szerephez fog jutni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról